fbpx

Májusi eső aranyat ér, de önmagában nem elég – avagy milyen lombtrágyázási megoldásokat javasol a Yara

Írta: Szerkesztőség - 2019 május 16.

Különösen, ha figyelembe vesszük az igen korai vetéseket, valamint azt, hogy az általunk javasolt termékek, technológiák tartamhatással rendelkeznek, tervezett, okszerű lombtrágyázásnak az eszközei, ahol időben gondoskodni és tervezni kell a beszerzést, felhasználást.

A legnagyobb területen termesztett növény Magyarországon a kukorica (szemes, siló, csemege, hibrid), amelynek lombon keresztüli táplálására több terméket is javaslunk. A klasszikus, növényspecifikus lombtrágya megnevezéséből adódóan is mutatja, hogy összetételét kifejezetten a kukorica igényeihez igazítottan állították össze. A YaraVita Zeatrel magas foszfortartalma mellett káliumot, cinket és magnéziumot is tartalmaz. A literenkénti több mint 620 g hatóanyagból átlagos körülmények között 4-5 l/ha dózis kijuttatását ajánljuk. Ennél a terméknél, illetve kultúránál igényel legnagyobb figyelmet az időzítés, vagyis a kijuttatás időpontjának a megválasztása. Azt a fejlettséget kell eltalálni, amikor már elegendő levélfelülettel rendelkezik a növény, amire már érdemes kipermetezni a lombtrágyát, ugyanakkor nem szabad túl sokáig várni sem. A 4-8 levél közötti időszakban kell keresni ezt a megfelelő állapotot. Viszont alacsony hőmérséklet esetén inkább a korai időszakot válasszuk, hogy ellentételezzük a foszfor gátolt felvételét! A magyarországi kukoricaterületek jelentős része jellemzően cinkhiányos, ezért, ha csak ennek az egy elemnek a pótlására, kiegészítésére fókuszálunk, akkor válasszuk a YaraVita Zintracot, amely a 700 g/l hatóanyag-tartalmával igazán gazdaságos megoldás. Átlagosan 0,5-1 l/ha mennyiség szükséges, a YaraVita Zeatrel-hez hasonló fejlettséget (6-8 levél) megcélozva. Intenzív, magas termésszint eléréséhez, a megtermékenyülés sikerét növelve használjunk magas bórtartalmú terméket, mint a YaraVita Bortrac.

Búza lombtrágyázása, Kenderes, 2018. április –YaraVita Gramitrel

Olajos növényeink közül a több mint hatszázezer hektáron termesztett napraforgó lombtrágyázási technológiája egyszerű, átlátható, jól követhető, többszörösen megtérülő megoldás. 6-8 levélpár fejlettségnél már fontos, hogy kijuttassuk a növény számára ideális tápelemeket, az optimális összetételben. Mivel a napraforgó kén-, bór-, magnézium- és mangánigénye igen jelentős, ezért javasoljuk a kifejezetten olajos növények számára összeállított YaraVita Brassitrel Pro lombtrágyát, 3 l/ha adagban alkalmazni. Csillagbimbós állapot környékén érdemes bóros kiegészítéssel is élni, ehhez 1,5-2 l/ ha YaraVita Bortrac használatát javasoljuk. Ezzel elősegíthetjük a kifejezetten bórigényes növény számára a megfelelő virágzást. Abban az esetben, ha csak bóros kezelésekben gondolkodunk, akkor minimum 3 l/ha mennyiséget juttassunk ki, lehetőleg két részletben. A megfelelő lombtrágyázási technológia a termés mennyiségére gyakorolt hatása igen magas, 2017-ben két számjegyű volt, de sok év átlagában is eléri a 8-9%-ot. A mennyiségi paramétereken túl a kiegyensúlyozott és megfelelő tápanyagellátás a minőségi paraméterekre – mint például az olajtartalom – is pozitív hatással van. A YaraVita Brassitrel kapcsán mindenképpen fontos megemlíteni, hogy alkalmazása hasonló tápelemigényű növények esetén is hatékony megoldás. Ilyen növény például a bab, borsó, cukorrépa vagy éppen a szója, amelyek tápanyagellátásáról a www.yara.hu oldalon még többet megtudhat. Május hónapban a kalászosoknál a kalászvédelemmel egy menetben mindenképpen javasolt a kén pótlása, hogy a sikér mennyiségét, minőségét növeljük. Ehhez YaraVita Thiotrac kijuttatását javasoljuk, 5-6 l/ha mennyiségben. Ugyanígy a repce esetében is érdemes használni, a minőség és a mennyiségi mutatók javítása érdekében.

Gyuris Kálmán

Yara Hungária Kft.