fbpx

A Naturalma-program jelene

Írta: Szerkesztőség - 2018 december 19.

A Holland Alma Kft. Gyümölcsfaiskola 2010-ben indított Naturalma-programja mára elérte felnőttkorát, és bebizonyította, hogy a fajtainnovációra fogékony termelők szervezetten, viszonylag rövid idő alatt jelentős piaci sikereket érhetnek el. A program kezdeti sikereiről és nehézségeiről az alábbiakban a Holland Alma Kft. faiskolavezetőjének gondolatait olvashatjuk.

A Naturalma kezdetben öt új betegség-ellenálló fajtára alapozott program mára hat tagúvá bővült, így már a „júliusi Gála”-ként emlegetett Allegro is elérhető a keretein belül. A telepítők a fajtákhoz illesztett technológiai ajánlást és egy éven keresztül ingyenes tanácsadást kapnak, amit piaci alapon a későbbi években is igényelhetnek. A termelőket a Naturalma Zrt. fogja össze. A program első feladata a termőalapok, ezáltal az új fajták árualapjának megteremtése volt. A 2010-2014 közötti időszakban még kevesen telepítették az új fajtákat. A hatékony marketing, az ismeretek átadása, valamint az első telepítések sikere után azonban felgyorsult a telepítések üteme. A fajtaújdonságok hamar a termelők és a fogyasztók kedvenceivé váltak. Meg kell jegyezni azt is, hogy egyre több Naturalma-termelő állítja át ültetvényét biológiai növényvédelmen nyugvó ültetvénnyé. Nagyon hosszú út vezetett az első lépésektől a jelenlegi állapotig, hiszen nem könnyű újdonságokat bevezetni egy viszonylag konzervatívan gondolkodó piacra. A legnagyobb megelégedettség mindig a pozitív vásárlói visszajelzés a Naturalmában dolgozók számára. Az utóbbi években több ilyen is érkezett, ezekből most a legutóbbit emelném ki.


Pillanatkép az Allegro fajtabemutatójáról

Az ilyen visszajelzések adnak tovább erőt és hitet a program további folytatásához és a nehézségek leküzdéséhez, mert minden induló rendszernek vannak hibái és sikertelenségei is. Essen ezekről is néhány szó!

Az ötletgazda faiskolának először a termelőket kellett meggyőznie arról, hogy az általa honosított fajták a hazai ökológiai környezetben felveszik a versenyt a már jól bevált fajtákkal, akár ellenálló-képességben, akár termőképességben, akár ízben, vagy tárolhatóságban. A következő nehézséget a szaktanácsadás megszervezése jelentette. A rendszer tagjai írásos technológiai leírást kapnak, amit a termelői kérdésekből és problémákból érzékelhetően kevesen olvasnak végig. A Naturalma termelőknek nyújtott szakmai képzéseken már többen vesznek részt, viszont a hírlevélben küldött szakmai tanácsokat kevesen alkalmazzák helyesen. A szaktanácsadás legfontosabb eleme az operatív helyszíni tanácsadás, mikor a Naturalma szakemberei a helyszíni ültetvénybejárások alkalmával fényt derítenek a főbb problémákra, és írásban is javaslatot adnak a termelőnek azok kezelésére. Nehéz volt megtalálni azokat az embereket, akik ezt a feladatot hatékonyan és felelősen képesek ellátni.

A biotermelés fontosságának hangsúlyozása most különösen időszerű. Az étkezési alma piacán 2018 őszén jellemző túlkínálat és alacsony árak mellett a bio étkezési és bio ipari alma ára lényegesen kedvezőbb volt, valamint a piac is lényegesen több terméket képes felvenni, mint a konvencionális termelésből származó gyümölcsből. Érdemes tehát a biotermesztés magasabb kockázatát vállalni a jobb értékesítési biztonság és a magasabb jövedelmezőség miatt.

Jelenleg is nyitva áll olyan pályázati lehetőség, ami kedvező támogatási helyzetbe hozza a bio ültetvények létesítését, és 5 éven keresztül jelentős összeggel támogatja a termelést. Megjelent ugyanitt az „Ökológiai gazdálkodásra való áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása” című pályázat (VP ÖKO II.). A pályázat benyújtásához be kell jelenteni az új területet a valamelyik bio minősítő szervezethez.

Ezek meglétét követően a pályázat elektronikusan beadható az ügyfélkapun keresztül 2018. december 21-ig. A telepítés végrehajtására pedig lehetőség van a 2019. évi területalapú támogatás beadásának utolsó határnapjáig.

Bonita – a legújabb fajtánk

A Naturalma az elmúlt három évben sok termelő gyümölcsét juttatta piacra, de ehhez megfelelő minőségű árualap is szükséges. Az idei évben újabb problémával kellett szembesülni. Számos mintaszerűen művelt kertben sikerült extra minőségű gyümölcsöt előállítani, viszont az utolsó munkafázisnál, a szüretnél léptek fel problémák, a helytelenül végrehajtott szedéssel. Így fordulhatott elő, hogy a nem megfelelően képzett, betanított munkaerő az extra minőségű gyümölcsöt kizárta az extra minőségű alma piacáról.

A Naturalma egyik kereskedelmi partnere a Spar Magyarország, de a piaci lehetőségek természetesen nem kizárólag a Spar üzletekre koncentrálódnak. A kézzel szedett ipari Naturalma-árualap egy részét a jelenlegi léalmaáraknál kedvezőbben sikerült piacra juttatni. A bio árualapot termelő ültetvények hozamára a bio almát feldolgozók és biobébiétel-gyártók is igényt tartanak.

„Szeretném Önnek elmondani, hogy a Sirius megérkezéséig nem voltam nagy almarajongó. Kóstoltam már sokat, de eddig egyedül a Mucsut tartottam meg a jó emlékezetemben. Ezidáig. Ma azonban vettem egy aranyos és szép csomagot. Tetszett, amit láttam, és főleg az, amit a kibontás után tapasztaltam. Illatos, gyönyörű – és a világ legfinomabb almája. Tényleg. Ha csak a többi „églakó” (Orion és Luna) ki nem fogja szorítani a helyéről. Bár inkább majd szorosan egymás mellé állnak. Ezt remélem. Köszönöm Önöknek az élményt, a munkatársainak, a nemesítő művészektől egészen azokig, akik gondoskodva szedték le a termést. Most pedig viszem a jó hírét, és munka után megyek vissza a Sparba, remélve, hogy maradt még belőle. És megnézem, hogy van-e a többiből. 🙂

Szeretettel üdvözlöm Önöket!

K. Éva, Sirius-függő, leendő törzsvásárló”

A rendszer a kezdetektől fogva környezetkímélő, kevesebb növényvédőszer felhasználásával előállított, minőségi árualap termeléséről szól. A betegség-ellenálló Naturalma-fajtákkal könnyebb dolga van a termelőknek a biotermesztésben, mint a hagyományos fajtákkal. Ezt egyre többen ismerik fel, így egyre több azon gazdálkodók száma, akik elindultak a biotermesztés útján.


Sirius – szállításra készen

Annak ellenére, hogy ebben az évben egész Európára az alma túlkínálat volt jellemző, a bio alma gazdára talált, és várhatóan a kereslet a jövőben is egyre jobban nő a bio termék iránt. A Holland Alma Gyümölcsfaiskola termelésének csupán egy részét teszik ki a Naturalma-fajták. Számos egyéb alma-fajtaújdonság található meg kínálatunkban, például a Bonita, a Galiwa, a Galarina, a Jeromine, a közkedvelt Red Jonaprince, vagy a piros gyümölcshúsú Bay 33411. Ezek mellett sok fajtaújdonsággal szolgálunk egyéb gyümölcsfajok esetén is, elég csak a Topend Plus szilvát, vagy a Top sorozat más tagjait említeni a Cot International kajszifajtái mellett. Alany- és fajtaválasztással kapcsolatos kérdéseivel keresse munkatársainkat!

www.hollandalma.hu