fbpx

Megvitatták az EU-s stratégiával kapcsolatos aggályokat is

Írta: Barna Ferenc - 2021 október 11.

Tíz határon túli magyar gazdaszervezet részvételével rendezték meg Budapesten a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumát (KEF). A térség magyar gazdálkodóinak munkáját és együttműködését jól segíti a fórum.

 

Kukorica
Magyar gazdaszervezetek együttműködése jól segíti a Kárpát-medence mezőgazdaságát (Fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

 

A KEF két napos plenáris ülése

A résztvevők beszámoltak eddigi és tervezett programjaikról, köszönve és bízva a további eredményes és folyamatos együttműködésben.

A NAK, a MAGOSZ és az agrártárca szakmai támogatást nyújt a térség magyar gazdáinak, illetve működteti a kapcsolati hálót, mely az eredményes együttműködés egyik alapfeltétele.

Az unión belüli térségekből érkezettek az EU agráriumot érintő stratégiáival kapcsolatos aggályaikat is megvitatták, a kárpátaljai és a vajdasági tagszervezetekkel pedig egyeztettek a regionális együttműködés továbbfejlesztéséről.

A fórum közreműködésével néhány éve megkezdte működését a gazdákat segítő határon túli falugazdász-hálózat, amely hatékonyságának növeléséhez, szervezettségéhez a NAK szakmai tudásbázisa és tapasztalatai jelentősen hozzájárulhatnak a jövőben.

 

A fórum elnöksége
A budapesti fórumon tíz határon túli gazdaszervezet vezetői vettek részt a magyar alapítók mellett (Fotó: NAK, Sajtótájékoztató)

 

A határon túli magyar gazdaszervezetek továbbra is megkapják a támogatást

A 2013-ban megalakult szervezet budapesti fórumán tíz határon túli gazdaszervezet vezetői vettek részt. A fórum magyarországi alapítói – a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), az Orosháza és Térsége Gazdakör, az Agrárminisztérium – mellett Szlovéniából, Horvátországból, Szerbiából, Romániából, Ukrajnából, valamint Szlovákiából érkeztek magyar szervezetek vezetői a találkozóra.

Mint Győrffy Balázs, a NAK elnöke – aki egyben a KEF ezen tisztét is ellátja -, kiemelte, hogy a fórumon belüli összefogás kiváló; a magyarországi gazdaszervezetek és a kamara pedig a jövőben is minden segítséget megad a határon túli gazdálkodók számára.

 

Forrás: NAK, Sajtóközlemény