fbpx

Érdemrend a Kubota elnökének

Írta: Szerkesztőség - 2021 július 19.

Franciaország kitüntetéssel köszönte meg a Kubota elnökének a gazdasági területen kifejtett tevékenységét, mellyel hozzájárul az ország gazdasági gyarapodásáért. Masatoshi Kimata elnök-vezérigazgató a Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendje elismerésében részesült, amelyet általában a francia állampolgároknak tartanak fenn – jelentette be a japán cég.

 

Mezőgazdaság, érdemrendJules Irrmann konzul, Masatoshi Kimata elnök vezérigazgató, Philippe Setton nagykövet, Pascal Gondrand kereskedelmi és beruházásügyi konzul (Fotó: Kubota)

 

A Kubota Csoport 1974-ben jelent meg Franciaországban

Ekkor alapították a Kubota Europe S.A.S.-t, amely azért jött létre, hogy a Kubota vállalat traktorait európai országokba exportálja. Nemrég, 2014-ben, annak érdekében, hogy teljeskörűen belépjen az európai mezőgazdasági piacra, a Kubota Franciaországban mezőgazdasági traktorokat gyártó üzemet hozott létre. Napjainkban körülbelül ezer alkalmazott dolgozik öt európai leányvállalatánál, amelyek a kutatásért és fejlesztésért, a gyártásért, az értékesítésért és az értékesítés utáni szolgáltatásokért felelősek.

 

Gazdaságfejlesztés és munkahelyteremtés

Ennek megfelelően a Kubota gazdaságfejlesztéssel és munkahelyteremtéssel kapcsolatos tevékenységéért a Francia Köztársaság elismerésben részesítette a vállalat elnökét, Masatoshi Kimata urat.

A Nemzeti Érdemrendet 1963-ban alapították, és általában azoknak ítélik oda, akik figyelemre méltóan járultak hozzá Franciaország gyarapodásához kulturális és gazdasági területeken. A Kubotának idén hatalmas megtiszteltetés volt megkapni ezt a rangos kitüntetést.

 

Franciaország a Kubota-csoport létfontosságú helyszíne

A díjátadó ünnepségen, amelyet június 30-án, a tokiói francia nagykövetségen tartottak, Kimata úr köszönetet mondott: „Csodálatos megtiszteltetés, hogy ezt a kitüntetést megkaptuk, amely nem jöhetett volna létre az érintettek 1974 óta tartó töretlen és elkötelezett erőfeszítései nélkül. A Kubota ekkor lépett be először Franciaországba, ami otthont adott tevékenységünknek Európában, ezáltal lehetővé téve számunkra, hogy traktorok, építőipari gépek és ipari motorok forgalmazásával növeljük jelenlétünket a régióban. Számunkra Franciaország a Kubota-csoport létfontosságú helyszíne, és az is marad.”

 

Forrás: Kubota, Sajtóközlemény

Két-Kata Kft.