fbpx

Megint megmozdul a mezőgéppiac?

Írta: Kohout Zoltán - 2017 augusztus 01.

Több, mint 35 milliárddal – azaz 16%-kal – nőtt a tavalyi év első félévéhez képest a lízingelt járművek és gépek aránya csak a mezőgazdasági szegmensben. Ezt jelentette be augusztus elején a Magyar Lízingszövetség, amelynek nemcsak adatközlése, de következtetései is figyelemre méltóak.

Csupán fél év alatt is kétszámjegyű növekedést állapított meg a mezőgazdasági gépeknél a Magyar Lízingszövetség. A finanszírozott összeg a korábbi hasonló időszakhoz képest 16 százalékkal 35,2 milliárd forintra nőtt. A szövetség vezetése szerint ez nemcsak arra utal, hogy folyamatos és növekvő az érdeklődés az eszközfinanszírozási konstrukciók iránt, hanem arra is, hogy ma már egyre több cég nemcsak a járműveknél, hanem bármilyen eszköz finanszírozásánál is gondol a lízingre. Ezt mutatja a statisztika összessége: az egyéb eszközöknél – jellemzően a különböző gépek esetében – a finanszírozott összeg 22 százalékkal 77 milliárd forintra nőtt az idei első félévben.

A nehézgépjárműveknél egyébként bő 80 milliárdot tett ki a finanszírozott összeg, ami 18%-kal haladja meg a tavalyi első félévi adatot.

(Kép, szöveg: Kohout Zoltán)