fbpx

Megkezdődött a szüret a soproni borvidéken

Írta: - 2014 augusztus 18.

Megkezdődött a szüret a soproni borvidékenGyőr, 2014. augusztus 16., szombat (MTI) – Megkezdődött a szüret a soproni borvidéken, a minőség kifogástalan, de a mennyiség az utóbbi évek alacsony értékeitől is elmarad – mondta el Taschner István hegyközségi elnök szombaton az MTI-nek.

A szőlő érése a sokéves átlagnál mintegy tíz nappal előbbre tart, akárcsak az elmúlt három-négy esztendőben, így pénteken kezdődött és várhatóan a hónap végéig, szeptember elejéig tart a korai szüretelésű fajták – így az Irsai Olivér, a turán és a zenit – szedése.

Hozzátette, így szeptember elejével kezdhetik el a termés zömét adó kékszőlők betakarításának, ami azt jelenti, hogy a kései szüretektől eltekintve a jövő hónap végére be is fejeződhet a munka.

Taschner István közlése szerint az idén az átlagosnál is több károsodás érte a szőlőt: a lisztharmat mellett májusban és három héttel ezelőtt vihar tépázta meg az állományt, utóbbi 50-60 hektáron a termés 70-80 százalékát vitte el.

Mindezek alapján mennyiségben nagyon rossz évet prognosztizálnak, a megszokott termés alig felével, a tavalyi hektáronkénti 69,5 után az idén 60 mázsa alatti átlagos eredményre számítanak. Ez zászlósboruk, a kékfrankos esetében mintegy 50, a többi fajtánál 70-80 mázsás termésátlagot jelent.

MTI 2014. augusztus 16.