fbpx

Tizedszer tesztelték a kukorica hibrideket

Írta: Szerkesztőség - 2016 december 19.

Egy csaknem 50 oldalas kiadvány összegzi annak a posztregisztrációs fajtakísérletnek a tapasztalatait, amit 10. alkalommal hajtott végre a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetsége, összesen 28 kukorica hibriden.

 

Kukorica hibrid

– A kísérlet célja, hogy objektív eredmények birtokában a felhasználók kipróbált, megfelelő mennyiség és ismert minőség elérésére képes növényfajták közül választhassanak – hangsúlyozta Polgár Gábor. Idén a FAO 200, 300, 400 és 500 éréscsoportba tartozó hibrideket vizsgálták, a silókukorica-fajták kivételével, s abból a szempontból, hogy a 2016-ban újonnan regisztrált, így a piacon még bizonyítani nem tudó hibrideknek is legyen esélyük a versenyben való részvételre. A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója szerint a hazai kukoricatermesztést nagymértékben segítő, erős és jó terméseredményt produkáló fajtasort sikerült összeállítaniuk a 2016-os évre.

Idén egyébként 11 helyszínen – Debrecen, Mezőhegyes, Iregszemcse, Kaposvár, Tordas mellett az általában kisebb hozamokat eredményező térségekben is, mint a Dél-Alföld – zajlottak a kísérletek. Az előző évhez hasonlóan a 11-ből 3 helyen – Debrecenben, Székkutason, Tordason – volt vízleadás-mérési sorozat, mellyel a termésmennyiség mellett a másik nagyon fontos tulajdonság, a tenyészidő is ellenőrizhetővé válik, valamint az egyes fajták vízleadási dinamizmusa is jobban megismerhető a termelők számára.

A kísérletről eredményeit összegző dokumentumhoz ide kattintson!