fbpx

Bankra találtak a fiatal gazdák

Írta: Szerkesztőség - 2012 május 02.

A mezőgazdasági termelés szerepét és fontosságát középpontba helyező, több generációt megszólító szemléletformáló programra kötött együttműködési megállapodást az OTP Bank és az AGRYA- Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége. A két szervezet közös célja az új generációk bevonása az agráriumba, illetve a mezőgazdasági tevékenység és a magyar termékek népszerűsítése, amelyek hozzájárulnak az agrárvállalkozások versenyképességének erősítéséhez.

Az OTP és az AGRYA együttműködésének idei első állomásán máris túl vagyunk, amikor a február végén megszervezett Fiatal Gazda Konferencián mintegy 200, negyven éven aluli agrárvállalkozó vett részt.

A fórum megvalósításához szükséges anyagi támogatás mellett a pénzintézet szakértői ismeretbővítő előadást tartottak, amellyel hozzájárultak a fiatal gazdák pénzügyi tudatosságának növeléséhez.

 

 

 

Az agrárium a magyar nemzetgazdaság stratégiai jelentőségű ágazata – hangoztatta Gyuris Dániel, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese az együttműködési megállapodás aláírást követően.

 

A mezőgazdasági termelés fenntartásához szükséges a fiatal generációk bevonása.

Hazánkban – miként az európai országok többségében is – erős szakmai és generációs szakadás alakult ki az elmúlt évtizedekben.

Számos új gazdálkodási forma és csoport alakult, a hazai és az uniós agrárfinanszírozási helyzet változásai mellett főként a hosszú távú fejlesztések jelentős kihívásokat jelentenek.

Az agrárium biztos megélhetést nyújtó ágazat, azonban alulreprezentált a pénzintézetek hitelezéseiben.

Ennek egyik oka, hogy megfelelő pénzügyi ismeretek és háttér hiányában főként a fiatal vállalkozóknak sokszor nehézséget jelent gazdaságuk elindítása, fenntartása, fejlesztése.

Az OTP számára fontos a fiatal gazdálkodók integrálása az agrártermelésbe, és elkötelezett a magyar termékek fogyasztása és a mezőgazdasági tevékenység népszerűsítése mellett.

Gyuris Dániel utalt rá, hogy megfelelő tőke hiányában a pénzintézetek számára kockázata fiatal generáció hiányos vállalkozásvezetői tapasztalata, illetve sokszor alacsony hitelképessége.

Ennek ellensúlyozására – jelezte a szakember – a 40 évalatti kezdő és önálló gazdálkodást végzők számára a meglévő hitelcsomagok mellett további, egyedi finanszírozási formákat kívánnak kialakítani, működtetni.

Elhangzott, hogy az első hitelkonzultációkat a fiatal gazdák szövetségének bevonásával, közreműködésével tartják meg, ezzel is szélesítve a fiatal gazdák hiteltermékekről és finanszírozási lehetőségekről való tájékozottságát.

Az OTP-AGRYA együttműködés kiemelt céljairól és idei programjairól Kesjár Kamilla, a fiatal gazdák szövetségének társelnöke számolt be.

Az együttműködés három eleme közül kiemelkedik, hogy a jövőben közös kommunikációs tevékenységet folytatnak a mezőgazdasági generációváltás fontosságáról nem csak az érintettek, hanem a szélesebb nyilvánosság körében is.

A jövőben a két szervezet több generációt megszólító szemléletformáló programot indít útjára.

Ezen belül az információ-szolgáltatással segítséget nyújtanak a fiataloknak az innovatív agrotechnikai eljárások alkalmazásában, adaptálásában, különös tekintettel a figyelemre érdemes, illetve a családi gazdálkodók által megvalósított és alkalmazott fejlesztésekre, finanszírozási megoldásokra.

A közös programok kiterjednek az oktatás területeire is, hogy a még tanuló fiatalok még munkába állásuk előtt megfelelő gyakorlati-szakmai és pénzügyi ismereteket szerezhessenek.

 

Folytatódik a tavaly megkezdett” Vesd Bele Magad” program és a „Vidék Kaland!” is.

A tavaly útjára indított kezdeményezés tanulságai alapján most tavasszal mintegy 21 ezer kisiskolás és óvodás gyerek körében zöldségvetőmagot osztanak ki, ebből 5.700-an az OTP Bank jóvoltából kapják a magokat.

Minden résztvevő gyermek és annak családja a programon keresztül gazdálkodóvá válik, átélheti a termelés, az élelmiszer-előállítás csodáját és felelősségét, bepillantást nyerhet a parasztemberek munkájába, a fizikai munka élményébe.

A „Vesd Bele Magad” programban a kicsik – életkoruk miatt – segítségre szorulnak, így a kertészkedés közös, családi eseménnyé válik.

A kiválasztott növények (zöldborsó, retek, sárgarépa, karalábé és vöröshagyma) a gyerekek számára is könnyen előállíthatóak, nem kényesek, és kevésbé igényelnek például növényvédelmi ismereteket, mégis tapasztalatokat szereznek az egészséges élelmiszerről, a friss levegőn töltött időkről.

Ezzel szemben a „Vidék Kaland!” esemény sorozat főként a városi fiatalokat szólítja meg, hogy az iskolai oktatáson túlmutatva helyszíni és gyakorlati ismereteket és szakmai tapasztalatokat szerezzenek már gazdálkodó fiatalok példáinak, napi küzdelmeinek a megismerésével.

A „befogadó” gazdával együtt végzett többnapos, heteken át végzett munka többnek ígérkezik egy kalandnál.

Milyen hajnalonként kakasszóra ébredni? – ez is része a vidéken töltött időnek, ám ennél fontosabb, hogy a jövendő termelői, agrárvállalkozói az életkorban hozzájuk közel álló fiatal gazdáktól lessék el a szakma fogásait, alakítsanak ki kapcsolatokat, a mely erősítheti későbbi együttműködéseiket.

 

Bálint Tóth János