fbpx

Első a 38-ból a leadott voksok negyedével – a templomdombi Júdásfa

Írta: Szerkesztőség - 2020 október 16.

Csütörtökön, az Év Fája online díjátadóján az Ökotárs Alapítvány képviselője ismertette az eredményeket, miszerint 2020. évben a MÉLYKÚTI JÚDÁSFA nyerte el a megtisztelő címet 5091 szavazattal.

 

 

A fát nagy valószínűséggel 1760-70-es években Ferences-rendi szerzetesek ültették a templom északi felére. A mediterrán növény a mai napig megmaradt (magassága 10 m, törzskerülete 2 m), pedig az éghajlati adottságok, illetve a tájolása nem ideális. Érdekességként említhető meg, hogy a kisváros mértani közepén helyezkedik el. A templom és az általános iskola, valamint a kialakított tér miatt sokan látogatják. A júdásfára minden lakos eddig is büszke volt, a település egyik védjegyének, virágzás idején pedig a térség legszebb fájának tartják.

„Számtalan magonca sok Mélykútról elszármazott kertjében nő tovább, ezzel összekötve a múltat és a jelent, a mélykútiakat szerte az országban” – olvashatjuk a díjra jelölt, és a rangos címet nyert fa ismertetőjében.

 

 

Az alapítvány a versennyel a közvetlen környezetünkben élő fákra és általában a természet fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére hívja fel a figyelmet. A versenybe nevezhető egy fa vagy facsoportot, amelynek érdekes története, helytörténeti jelentősége van.

2020-ban 38 jelölt indult a versenyen, melyek közül a szakmai zsűri választotta ki a tíz döntőst, melyekre július 1. és október 1. közötti online lehetett szavazni. Az előző évekhez képest rekord szavazat (20 464) érkezett. A dobogós helyeken álló fák támogatottsága folyamatosan változott a szavazás ideje alatt, így a közösségek kisebb-nagyobb online kampányokat indítottak a támogatottság növelése érdekében.

 

 

A verseny eredménye a tíz döntős tekintetében:

  1. Júdásfa a mélykúti templomdombon (Bács-Kiskun megye) 5091
  2. A debreceni Déri téri kocsányos tölgy (Hajdú-Bihar megye) 4679
  3. A geszti Tisza-kastély park platánfái (Békés megye) 4244
  4. A Micsky Hársak (Pest megye) 2043
  5. A Napsugár tér juhara (Pócsmegyer-Surány, Pest megye) 1337
  6. Egy különleges platánfa Szombathelyről (Vas megye) 1265
  7. Fegyverneki fekete nyárfa (Jász-Nagykun-Szolnok megye) 563
  8. Az Imrehegyi terebélyes eperfa (Bács-Kiskun megye) 503
  9. A balatonszemesi Bagolyvári Promenád fái (Somogy megye) 496
  10. A ferencvárosi öreg platán (Budapest) 243

Fotó: Ökotárs Alapítvány, döntős fák oldala