fbpx

Magyarország Legszebb Birtoka – Kovács Kertészet

Írta: Sándor Ildikó - 2021 augusztus 20.

Kertészet kategóriában Magyarország Legszebb Birtokának egyik jelöltje a Kovács Kertészet

 

Kovács Kertészet

 

Ahol a kertész kedvence a legyezővirág: Már nyugdíjasok a hetényegyházai Kovács Kertészet tulajdonosai, de fiatalos lendületük, a virágok iránti szeretetük még mindig tart, így pályájuk lezárása után is folytatták rég megkezdett virágkertészetük fejlesztését.

Az 5000 négyzetméteres, fedett, saját öntözőrendszerrel felszerelt kertészetük hagyományos és modern növényházakból áll. A dísznövénykertészetben egynyári virágokat, balkonnövényeket, muskátlikat és mikulásvirágokat termesztenek, melyek értékesítése elsősorban itt, a kertészetben és a közeli virágüzletekben történik, de több környékbeli város köztereinek felvirágoztatása is az ő nevükhöz fűződik.

Egy virágkertész természetesen befolyásolhatja az ízlést, a divatot, de ahogy Kovács Lászlótól megtudtuk, akár egy újévi koncertfelvétel egész esztendőre eldöntheti a következő évi trendet. Bár a tavalyi „piros évet” az idén a rózsaszín és a lila szín térhódítása követte, sőt a tarkaságok is divatba jöttek, az viszont biztos, trendek jöhetnek-mehetnek, a muskátlik és a mikulásvirágok szezonális sikerét semmi sem múlhatja felül.

És persze egy kertésznek is van kedvenc növénye, ami viszont nem változik a trendek hatására sem; Kovács László szívéhez a legyezővirág áll a legközelebb, hisz a legtöbbször egynyáriként nevelt, eredetileg évelő balkonnövény náluk egész nyáron folyamatosan kéklik.

 

Kovács László
Kovács László