fbpx

Célkeresztben a gyepgazdálkodás

Írta: Szerkesztőség - 2014 május 09.

Gyepápolás egymenetben

A hódmezővásárhelyi bemutató helyszínén még látszódott a két héttel korábban, HarroFlex simítós boronával végzett gyepápolás nyoma, levegőztetett gyökérzónát és egyenletes, jól bokrosodó gyepet hagyva maga után. A simítós borona egy állítható magasságú, paralelogramma simítóegységet tartalmaz, mögötte pedig két sorban dupla hajtású rugós boronák vannak, 75 mm-es osztásközzel. Csapos-furatos megoldással a boronák dőlésszöge változtatható az alapján, hogy mennyire tömörödött talajunk. A Harroflex hátsó függesztőre és fronthidraulikára egyaránt szerelhető, a Güttler hengerekkel pedig egyszerűen kapcsolható. A bemutatott 6 méteres munkaszélességen kívül 3 és 7,5 méteres kivitelben is elérhető.

A simítós borona előnyeit használja ki a GreenMaster gépkombináció is, amivel egy menetben elvégezhető a gyepünk gyomirtása és felülvetése is. A 190 literes magtartályú phneumatikus vetőgép közvetlen a henger elé adagolja a magot, így az közvetlen bedolgozásra, „behengerezésre” kerül. Ezzel a technológiával, gyorsan, egymenetben, költséghatékonyan tudjuk gyepünket felülvetni, zöldtrágyanövényeinket elvetni, de ebben a szezonban már aprómag (mák) magágyelőkészítésére és vetésére is eredményesen alkalmazták.

A szántóföldi Güttler hengereken 450/500 mm-es csillagokat találunk, míg a kertészeti kultúrákban használható gépekre kisebb, 330/380 mm-es csillagok is elégendőek. A Hódmezővásárhelyen is bemutatkozó SoilinJet-en is ezeket láthattuk. A forgatást nem igénylő (vagy nem megoldható) kertészeti kultúrák tápanyagutánpótlására alkalmazható a SoilinJet, ahol a 200 literes tartályból egy menetben 6 hektár kezelése megoldható, a folyékony tápanyag a vágótárcsák mögé szerelt kijuttató lándzsák segítségével jut a talajba, amit a gép mögé szerelt Güttler henger zár le.

Míg a Güttler henger a szántóföldön finom szemcsés, felül rögösebb, mélyebben viszont tömörített talajszerekezetet eredményez, a gyepgazdálkodásban egy boronával és vetőgéppel kiegészítve komplex technológiát alkot.

A vízigény gyors(abb) kiszolgálása

Európa egyik legismertebb pótkocsigyártója és forgalmazója a Fliegl, ezúttal azonban a gyepgazdálkodásban (is) használatos tartálykocsiját mutatta be közelebbről a gazdálkodóknak. A vízigény kiszolgálási ideje mindig érzékeny pontja a növényvédelmi munkáknak. A törvény szigorúan szabályozza a tartálykocsik maximális nyomásértékét (max. 0,5 bar), az általában alkalmazott 2-3 colos tömlőkkel azonban a tartályok feltöltése rengeteg időt elvesz a munkából. A Fliegl tartályaira épített hidromotoros turbina azonban már 3-4 bar nyomást biztosítva a töltési időt akár negyedére is tudja csökkenteni, ezt a megoldást a Hódmezővásárhelyen bemutatott VFW 8,6 vákuumos „szippantós” tartálykocsin is láthattuk.

A bemutatott egytengelyes Fliegl tartálykocsit fordulékonyság és csekély gumikopás jellemzi, könnyen vontatható automata vonófejről, amely minden traktoron megtalálható, akár országúton, akár szántóföldön kiválóan vontatható.

A 8,6 m3-es tartályméretet a növényvédelmi feladatok kiszolgálása mellett kisebb állattartó telepeken is jól és praktikusan használható.

A vákuumos technológián kívül excentercsigás és centrifugál szivattyús tartálykocsikat is megtalálunk a Fliegl kínálatában, amik felszereltsége a felhasználás célja alapján, igény szerint variálható.

Hódmezővásárhelyen a kiállítás keretében mutatkozott be a Fliegl három oldalra billenő tandem pótkocsi családja is. A robosztus kialakítás ellenére használata egyszerű és kényelmes, 55°-os billentési szögnek köszönhetően minden ömlesztett árut maradéktalanul lebillent, 4500 mm-es hosszúságtól a plató trapéz kialakítású, ez is tovább egyszerűsíti a billentést, ezen kívül az oldalsó alapoldalfalak nyithatóak, ami ugyancsak megkönnyíti a lerakodást.

Plusz felszereltségként választható hidraulikus hátfal automatikusan zárható, a hátulról való pakolás megkönnyítésére pedig kb. 90°-ig nyitható.

Mint minden Fliegl termék, a három oldalra billentő tandem pótkocsi is több variációban, méretben és felszereltségben is elérhető.

Minden helyszín más lehetőségeket tartogatott a bemutató szervezőinek és az érdeklődő gazdáknak egyaránt, a közös mindegyikben a már bizonyított technológia testközelben való bemutatása.