fbpx

A mezőgazdasági biztosítások támogatása már 11 milliárd

Írta: Szerkesztőség - 2021 március 01.

Idén már 11 milliárdnál tart a mezőgazdasági biztosítások díjához nyújtott támogatás keretösszege. Tavaly ötmilliárd forinttal indult, majd emelték hétmilliárdra a felhasználható keretet, ebben az évben még négy milliárddal toldották meg, hogy ösztönözzék az agrárium szereplőit a tudatos felelősségvállalásra, agrárbiztosítások kötésére.

 


Mezőgazdasági kár (Fotó: MTI / Balázs Attila)

 

2012 óta működik a rendszer

A mezőgazdasági biztosítások kötését uniós forrásokból finanszírozott díjtámogatással is motiválják. Az agrárvállalkozók a biztosítások díjának legfeljebb 70%-át utólagos támogatásként kaphatják vissza.

Az elmúlt évben a támogatott mezőgazdasági biztosítások teljes állományának díja meghaladta a 14,5 milliárd forintot, miközben kilenc éve még másfél milliárd forint alatt maradt.

Az előző évekhez hasonlóan az agrárgazdálkodók most is háromféle konstrukció közül választhatnak. Természetesen ez függ a biztosított növénykultúrától, illetve a káreseményektő.

 

Mezőgazdaság
Az agrártermelők több konstrukció közül választhatnak (Fotó: MTI / Balázs Attila)

Az „A” típusú mezőgazdasági biztosítás-csomag

A biztosított növénykultúra vonatkozásában értelmezhető alábbi biztosítási események mindegyikére együttesen köthető mezőgazdasági biztosítás:

  • jégesőkár;
  • aszálykár;
  • mezőgazdasági árvízkár;
  • téli fagykár;
  • tavaszi fagykár;
  • őszi fagykár;
  • felhőszakadás kár;
  • viharkár.

 

A „B” típusú mezőgazdasági biztosítás

Ültetvény és zöldségkultúrára, ideérve a szántóföldi zöldségféléket is köthető biztosítási szerződés, az alábbi biztosítási eseményekre:

  • jégesőkár;
  • téli fagykár;
  • őszi fagykár;
  • viharkár;
  • aszálykár;
  • mezőgazdasági árvízkár;
  • felhőszakadás kár;
  • tavaszi fagykár.

A „C” típusú mezőgazdasági biztosítás

Szántóföldi növénykultúrákra, kivéve a szántóföldi zöldségféléket köthető biztosítási szerződés, az alábbi biztosítási eseményekre:

  • jégesőkár;
  • aszálykár;
  • mezőgazdasági árvízkár;
  • téli fagykár;
  • őszi fagykár;
  • tavaszi fagykár;
  • felhőszakadás kár;
  • viharkár.

 

Mezőgazdaság
A módosult a „Mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás” pályázat tartalma, érdemes utána nézni (Fotó: MTI / Balázs Attila)

 

A díjtámogatásra 2021. április 01-től lehet pályázni 2022. december 31-ig

A támogatás forrását az EMVAés Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja. A hatóság szakaszonként14.500 darab kérelemmel számol.

A gazdálkodók három biztosítótársaság, egy fióktelep és hét egyesület kínálatából választhatnak, a biztosítási díjtámogatás csak a ténylegesen megfizetett biztosítási díj alapján nyújtható.

Módosult a „Mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás” című (VP 3-17.1.1-16 kódszámú) pályázati felhívás, mely tartalmazza a téma részleteit.

 

Forrás: MTI

Összeállította: Barna Ferenc