fbpx

Idén is megválasztják Budapest Borát

Írta: - 2014 október 08.

Idén is megválasztják Budapest Borát: a borversenyre 95 tétel érkezett, mintegy fele-fele arányban fehér- és vörösborok, amelyeket szerdán bírálnak el a Városligetben.

Szentes Tamás egészségügyi és szociális ügyekért felelő főpolgármester-helyettes a bírálat megkezdése előtt – újságírók jelenlétében – hangsúlyozta: a bor olyan nemzeti érték, amely mellé a fővárosnak oda kell állnia, mindez jól illeszkedik a korábban meghirdetett A nemzet fővárosa programba. Kiss Eliza, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára hozzátette: Budapest nem régóta ugyan, de borvidékhez is tartozik, a XII. kerületben lévő Kadarkáink kertje ültetvény néhány hete csatlakozott az Etyek-budai borvidékhez. Szentes Tamás az MTI-nek elmondta: a második alkalommal meghirdetett borverseny eredménye már szerdán megszületik, de azt csak november 17-én hirdetik ki, a Városnapon.

Horkay András, az Országos Borszakértői Bizottság elnöke többek között arról beszélt: a négy bíráló bizottságnak – amelyek szakemberek segítségével értékelik, minősítik a bormintákat – nem lesz könnyű dolguk, mert egy-egy testületben több, mint húsz bormintát kell minősíteniük. A bizottságok által legjobbnak ítélt tételeket újra kóstolva ítélik oda a Budapest Bora elismeréseket a legjobbnak talált fehér-, illetve vörösbornak. Kiss Eliza az idei szüretről az MTI-nek azt mondta, hogy az mind minőségben, mind pedig mennyiségben gyengébb lesz a vártnál. Hozzáfűzte: a szüret még nem ért véget, így végleges adatok még nincsenek. A mostani becslés szerint a pincékbe az idén mintegy 2,5 millió hektoliter bor kerülhet. Ez a mennyiség elmarad mind a több éves átlagtól, ami 2,7 millió hektoliter, mind a várakozástól, ami 3 millió hektoliter körüli volt.

MTI 2014. október 8.