fbpx

Stabilak a hazai gabonaárak

Írta: Szerkesztőség - 2015 április 28.

A gabonafélék árának általános stagnálása miatt érdemben nem változott a Magro Gabonaindex (MGX) értéke sem a 17. héten. Ha a hazai viszonyokban nem is történt változás, Európában, de különösen a tengerentúlon láthattunk említésre méltó ármozgásokat. A részletekről, illetve a hazai és nemzetközi gabonapiaci árak változásáról az alábbiakban olvashat.

Továbbra is nagyon stabil a kukorica ára Magyarországon. A 17. héten ez 40.138 forintos átlagárban realizálódott a Magro.hu fizikai piacán. És gyakorlatilag a hazai árutőzsdén sem történ semmi érdemleges változás. A májusi kukorica ára továbbra is 40.650 forint, a júliusi 41.300 forint, míg a novemberi ára 200 forinttal 42.800 forintra csökkent ugyan, de ez még messze nem tekinthető szignifikáns változásnak. Friss adatok a hazai termésvárakozással kapcsolatban most nem láttak napvilágot, de Nemzetközi Gabonatanács (IGC) feljavította a globálisan várható kukoricatermésére vonatkozó becslését. Eszerint 951 millió tonna kukorica betakarítása várható, ami mintegy 10 millió tonnával haladja meg a saját eddigi várakozását, de még így is elmarad a tavalyi rekordtól, ami 994 millió tonna volt. A pozitív korrekciónak az az oka, hogy néhány jelentősebb kukoricatermesztő országban (pl. Kína, Mexikó) javultak a terméskilátások. Párizsban (MATIF/EURONEXT) nagyon kis mértékben (~1%-kal), de mindegyik időszakra csökkentek a kukoricaárak. Ezzel a júniusi kukorica tonnánkénti ára 162 euró lett. Chicagóban ennél nagyobb volt a mozgás a 17. héten. Itt is csökkentek az árak, méghozzá 3-5 dollárral tonnánként, ami 2-3 százaléknak felel meg. A májusi lejáratú kukorica így már 146 dollárnál is olcsóbb lett. Aktuálisan 30 ezer tonna kukoricát kínálnak és 7 ezer tonnát keresnek a Magro piactéren.
A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren
2015. feb. 2015. már. 2015.
14. hét 15. hét 16. hét 17. hét
Átlagár (Ft/t) 42 258 39 438 39 291 40 737 40 237 40 138
Kötési mennyiség (t) 15 167 12 148 2 580 3 150 2 349 3 000

A kukoricához hasonlóan összességében a búzaárak is stagnáltak a piactéren, így a malmi búza prompt (azonnali) ára 53.400 forint, míg a takarmánybúza 45.800 forint lett. A hazai határidős piacon annyi változás történt, hogy a májusi lejáratú malmi búzához 300 forinttal olcsóbban, 52.000 forintért lehet hozzájutni. A takarmánybúza ára maradt, ahol volt: a májusi 49.500 forint. Párizsban (MATIF/EURONEXT) a múlt heti „medve” után újra emelkedni kezdtek az árak. Igaz ez csak 1 százalékos erősödést jelent, de ezzel is a májusi búza elérte a 185 eurós szintet. Chicagóban is drágulást láthattunk az európaihoz képest egy leheletnyivel erőteljesebb mértékben. Itt 1-2 százalékkal erősödtek az árak, különösen a távolabbi lejártok esetében. Ezzel a májusi búza 182,84 dollárba kerül. Jelenleg összesen 6 ezer tonna búzát kínálnak eladására és 5 ezer tonnát vennének a piactéren.
A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren
2015. feb. 2015. már. 2015.
14. hét 15. hét 16. hét 17. hét
Átlagár (Ft/t) 48 601 49 310 48 825 49 263 48 592 48 630
Kötési mennyiség (t) 8 500 6 872 1 810 1 600 1 950 1 900

További adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.
Szerző: Németh István a Magro.hu ügyvezetője, gabonapiaci szakértő