fbpx

Ne adják el áron alul gabonájukat a magyar gazdák! (Videóval)

Írta: Kristóf Imre - 2020 május 26.

Mi várható a 2020-as gabonapiacon?

Fontos figyelmeztetést és információkat osztott meg Petőházi Tamás az Agrárágazatnak adott exkluzív interjújában. A Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke szerint keresleti piac alakul ki az idén a gabonára az aszályos tavasz miatti gyenge terméskilátások miatt.

 

Most mindenki spájzol

„A mi életünket és a világ életét is három vírus határozza most meg. Az egyik a koronavírus, a másik a madárinfluenza, a harmadik az afrikai sertéspestisnek a terjedése. Ez a három vírus a globális gabonapiacra is nagyon nagy hatással van” – mondta Petőházi Tamás. A GOSZ elnöke szerint minden elemző egyetért abban, hogy 2020-ban nagyon nagy amplitúdójú kimozdulások lehetnek az árakban fölfelé és lefelé is, s közben ugyanaz zajlik a világpiacon, mint ami Magyarországon a kiskereskedelemben márciusban történt, hogy mindenki gabonához szeretne jutni, készleteket felhalmozni. – „Főleg azok az országok keresik a kenyérnek valót, amelyeknek nagyon alacsony az önellátási szintje – gondolok itt a Maghreb országokra, Egyiptomra és Szaud-Arábiára –, ahol folyamatosan vásárolják a világpiacon a gabonakészleteket, és ami pénzt meg tudnak mozdítani, azon gabonát vásárolnak. Ennek van megtartó hatása a világpiacon, és a kereslet várható lesz, mert mindenki akkor érzi jól magát, mint egy háziasszony, ha van a spájzban liszt: ha el tudják mondani a lakosságnak, hogy megvannak a készletek.”

 

Ha esik az eső, lemegy az ár!

Az olajár 2020-as mélyrepülése is kihat a gabona jelenlegi árára az elemzők szerint. A bioetanol kukoricából készül, és ennek az ára is csökkent a kőolajokéval együtt a visszaesett kereslet miatt, de hogy ennek a várható visszamozdulása milyen gyors lesz, egyelőre nem lehet tudni.  Petőházi Tamás ugyanakkor a hosszú távú trendekben jó gabonaárakat prognisztizál még akkor is, ha a jelenlegi árak eléggé ingadozóak. – „Jelenleg időjárás-kereskedés” van a világon: ha megjelenik egy hír, hogy esni fog az eső, akkor mérséklődnek az árak, ha kiderül, hogy mégsem esett elég, akkor visszaugranak felfelé. Másik nagyon fontos információ az, hogy az ENSZ világélelmezési szervezetének megjelent egy tanulmánya, amiben nagyon nagy problémát vetít előre Afrikára. Mintegy 50 millió ember élelmezését valószínűleg csak segélyprogramokból tudják majd megoldani, és ezen felül is lesz még vagy 200 millió ember, akik olyan országokban élnek, ahol nincs elég bevételük ahhoz, hogy valamilyen szinten tudjanak gabonát vásárolni.”

 

Csak jó áron kell eladni

A világpiaci trendek tükrében a GOSZ elnöke a magyar gazdáknak azt tanácsolja, hogy várjanak a gabonájuk értékesítésével, ha éppen völgymenetben vannak az árak. –  „Úgy gondolom, hogy a magyar gazdáknak is, oda kell figyelni az értékesítésnél. Ha úgy látják, hogy az árak megfelelőek, akkor el kell adni a termés egy részét, ha viszont az árak lefelé mennek, akkor nem szabad bepánikolni, és mindenáron eladni, mert mindenki arra számít, hogy ezek a nagy mozgások csak átmenetiek lesznek. A tendencia az, hogy az aszály miatt a világon sokkal gyengébb termés várható, mint az előző évben, és egyértelmű, hogy kevesebb termés lesz, mint eddig, ezért szeretne most mindenki bespájzolni.”