fbpx

NAGÉV CINK: Acélépületek minőségi tűzihorganyzása

Írta: Szerkesztőség - 2020 július 13.

Már akkor sokat teszünk környezetünk védelméért, ha tartós, hazai gyártású és jó minőségű fogyasztási cikkeket emelünk le a boltok polcairól.

Nagyon jelentős eredményeket érhetünk el, amikor beruházási javainknál is ezt az elvet követjük. Az acélszerkezetek horgannyal történő bevonásával (EN ISO 1461) is pontosan ezt az utat járjuk. Egy jó minőségben kivitelezett, kétrétegű festés áráért több évtizedre szóló, karbantartásmentes védelemhez jutunk, szemben a legtöbb festéssel, melynél 8-10 év után a bevonat teljes felújítására lesz szükség. A mezőgazdaság is egy olyan gazdasági ág, ahol évről-évre nagy mennyiségben építenek acélszerkezetes csarnokokat, és egyéb építményeket. Horganybevonatok alkalmazása akár növénytermesztés, állattenyésztés, de feldolgozóipari, vagy kereskedelmi célú épületeknél egyaránt ajánlott (1. kép). A NAGÉV-vállalatok tűzihorganyzási szolgáltatásaikkal több mint húsz esztendeje támogatják a mezőgazdasági beruházókat, az azóta már háromszázezer tonnát meghaladó bevont acélszerkezet tekintélyes referenciát jelent.

 

  1. kép: Palántázó, hajtatóház higiénikus, tűzihorganyzott acélszerkezetekkel

 

Gyors és tartós megoldás, rövid teljesítési határidő

Az acélszerkezetes épületek határidőre történő átadásának egyik kritikus pontja lehet a korrózió ellen védő bevonat jó minőségben és az átadási határidőre történő kivitelezése. Egy festés előtti kötelezően alapos felület-előkészítés, többrétegű festés, a rétegek közötti száradási idők, a gyakori szállítási és szerelési sérülések kockázatai mind-mind bonyolítják a kivitelezést. Ezek túlnyomó többségét a jó gazda 8-10 évente kényszerűségből megismétli. Ezzel szemben áll a tűzihorganyzás, mely teljes egészében ellenőrzött technológia, zárt horganyzó soron, üzemi körülmények között történik és a kompakt, ütésálló fémréteggel bevont acélszerkezet lehűlés után azonnal elszállítható, felhasználható. Védelmi időtartama több évtized, de akár fél évszázad is lehet (ISO 9224).

Hosszú oszlopok, gerendák és szelemenek tűzihorganyzásának specialistája a NAGÉV CINK KFT – az ország legnagyobb belső térfogatú tűzihorganyzókádjában akár 15 m hosszú és 6 tonna tömegű darabokat is képes bevonni. Az acélszerkezetek átlagosan 50-150 µm vastagságú, tömör, a vashoz metallurgiai kapcsolattal kötődő fémbevonatot kapnak (2. kép).

 

  1. kép: Csarnok-acélszerkezetek bevonása a NAGÉV CINK KFT-nél

 

Higiénikus, könnyen tisztántartható védőrétegek

Az acélszerkezetek felületén tömör és kopásálló fémréteg képződik, melynek fizikai ellenálló-képessége – tulajdonságaiból adódóan – sokszorosa a festékbevonatokénak. A NAGÉV CINK KFT készáru raktárában elhelyezett acélszerkezeteket (3. kép) azonnal a beruházás helyére lehet szállítani, majd a szerelés is megkezdhető.

 

  1. kép: Elszállításra váró csarnokszerkezetek (NAGÉV CINK KFT)

 

A technológia további nagy előnye a legtöbb festési eljárással szemben, hogy a zárt szelvényekből gyártott acélelemek kívül is, belül is védőbevonatot kapnak, ezzel teljes körű védelmet nyújt. Az acélszerkezetek ajánlott kialakítására vonatkozóan a NAGÉV tervezési segédlettel segíti a konstruktőröket és a gyártókat (www.nagev.hu).

A használat alatt sok helyen fontos lehet a megfelelő technológiai tisztaság biztosítása. Mivel esetünkben egy tömör és a korróziónak kitűnően ellenálló fémbevonatról van szó, időközönkénti tisztavíz sugaras lemosással az acélszerkezet kellő felületi tisztasága megőrizhető, és a bevonat élettartama így még tovább növelhető.

 

NAGÉV CINK: szinte határok nélküli lehetőségek

A NAGÉV CINK KFT telephelye központi elhelyezkedésű, 30 km távolságra Budapesttől az M0 és M5 autópályák mellett. Az európai piacon is, de különösen Közép-Európában jól ismert, bérhorganyzásra szakosodott vállalkozás a ma elérhető legjobb, automatizált, zárt rendszerű technológiájával (Best Available Techniques) a legszigorúbb nemzetközi szabványoknak is megfelelő szolgáltatást nyújt. Partnere a NAGÉV KONTAKT KFT megrendelőkkel történő kapcsolattartással, díjmentes szaktanácsadással és továbbképzésekkel segíti a lehető legkedvezőbb szolgáltatási tevékenység megvalósulását.