fbpx

A vízföldtani napló elkészítését a földtani intézet engedélyezi a jövőben

Írta: Szerkesztőség - 2013 március 28.

Budapest, 2013. március 27., szerda (MTI) – A Magyar Földtani és Geofizikai Intézethez (MFGI) kell benyújtani a jövőben a kutak vízjogi engedélyezéséhez szükséges vízföldtani napló elkészítésére vonatkozó kérelmeket – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) sajtóirodája az MTI megkeresésére szerdán.

A felszín alatti vízkészletekbe történő beavatkozás és a vízkútfúrás szakmai követelményeiről szóló, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) és a vízrajzi feladatok ellátásáról szóló VM rendeletet módosult, és ennek következtében az MFGI – az országos kútkataszter vezetése mellett – ezt a feladatot átvette a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézettől (VITUKI).

 

 

A közlemény tájékoztat arról is, hogy az Országos Vízügyi Főigazgatóság gondoskodik a Központi Vízrajzi Adattár papír alapú – hagyományos módon adatkezelést végző – részlegének működtetéséről, valamint az Országos Vízjelző Szolgálat feladatainak ellátásáról is.

 

MTI 2013. március 27.