fbpx

Robottechnika, nagyüzemi tehéntartás – kötelező tananyag

Írta: Szerkesztőség - 2021 március 02.

A holnap állatorvosaiban ki kell alakítani a megfelelő elhivatottságot, hogy érezzék, a haszonállatok – például a nagyüzemi tehéntartás – területén kell tevékenykedni. Ahhoz, hogy az agrárium e szegmense fejlődjön, a korszerű technológiák alkalmazása támogatást kapjon állategészségügyi oldalról is, kellenek a fiatal, ambiciózus, lendülettel bíró állatorvosok a mezőgazdaságba.

 

állattenyésztés
Korszerű technológia a mezőgazdaságban (Fotó: Horizont Média Archívum)

 

Együttműködési megállapodást kötött az Állatorvostudományi Egyetem a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-vel az állattenyésztés, és a hozzák kapcsolódó képzés megerősítése érdekében.

Lázár János, állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos szerint az állattenyésztés fejlesztéséhez három dolog kell:

  • politikai szándék;
  • technológiai váltás;
  • oktatás.

A mezőgazdaság fejlesztése fontos feladat, közérdek. Ehhez kapcsolódóan az állattenyésztésben is alkalmazni kell az innovatív megoldásokat, a korszerű technológiákat. Az ágazat jövőjében kulcsszerepe van az állatorvosi képzésnek. Az Állatorvostudományi Egyetemen ki kell alakítani a holnap állategészségügyi szakembereiben a megfelelő hitet és elhivatottságot, hogy minél többen forduljanak a haszonállatok felé. Fontos terület a kisállatok, a hobbyállatok ellátása is, de az agráriumnak kellenek az egészségügyi szakemberek.

 

lovas nemzet a magyar
Az egyetemi hallgatóknak meg kell ismernie a szakmai gyakorlatot is (Fotó: Horizont Média / Barna Ferenc)

 

A megállapodás célja

Az állatorvostan-hallgatók ismerjék meg a gazdasági haszonállatok és lovak tartását, az állattartás gyakorlati technológiai elemeit, menedzsmentjét és munkafolyamatait.

A legmodernebb, 21. századi technológiát képviselő, robottechnikát alkalmazó nagyüzemi tejelő tehéntartás, a tradicionális és sportcélú lótartás, valamint a nagyüzemi juhtartás gyakorlatáról szerezzenek tapasztalatokat.

Az Állatorvostudományi Egyetem már több évet törekszik arra, hogy a hallgatóikat a magyar agrárium, az állattenyésztés szolgálatába állítsa. Ennek alapfeltétele, hogy a hallgatók megismerjék a haszonállatokat is. Ennek érdekében bevezették a hetesi szolgálatot a tangazdaságban az első és másodéves hallgatók bevonásával. A mezőhegyesi Ménesbirtoknak és az ott lévő modern tehenészeti telepnek köszönhetően a jövő technológiáit ismerhetik meg a hallgatók.

 

szarvasmarha
A képre klikkelve meg tudja nézni korábbi videónkat, mely korszerű agrártechnológiát mutat be (Fotó: Horizont Média Archívum)

A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. fogadja a hallgatókat

Hetes váltásban tíz hallgató kap lehetőséget Mezőhegyesen, a modern robottechnikára épülő tehéntartás, illetve a hagyományos lótartás alapjaiban történő megismerésére. A harmadéves hallgatók ezt követően kezdik meg a klinikai tanulmányaikat.

 

Forrás: MTI

Összeállította: Barna Ferenc