fbpx

NAK: a sok eső problémákat okoz az őszi munkákban

Írta: - 2014 szeptember 15.

A sok eső problémákat okoz az őszi betakarítási, vetési és talaj-előkészítési munkákban; a napokban lehullott csapadék mennyisége helyenként többszörösen meghaladta a sokéves átlagot, ami az ország minden tájegységében problémát jelent, de eloszlása nagy ingadozást mutat akár egy megyén belül is – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI érdeklődésére hétfőn. A NAK szakmai igazgatóságának összefoglalója szerint a szántóföldi növénytermesztésben az őszi vetésű növények többségének – őszi árpa, őszi búza, rozs, tritikálé – vetése még az elején tart. Az őszi káposztarepcét azonban az országban mintegy 40 százalékos arányban már elvetették. A sok csapadék jelentős károkat okoz és okozhat a vetésekben, és sok helyen a belvíz is megjelent a táblákon – jelzik a szakemberek. Az esőzések miatt le kellett állítani a talaj-előkészítési munkákat, vagyis a magágy-készítést és az őszi mélyszántást. A kukorica, cukorrépa, szója betakarítása még az elején tart, a burgonya közel felét, a napraforgó több mint 10 százalékát betakarították. A nagy mennyiségű eső és a belvizes területek nagy gondot okozhatnak a betakarításban is, mivel a felázott területeket munkagépekkel gyakorlatilag nem lehet megközelíteni – írták. A napraforgó esetében a csapadék kedvez a különféle gombabetegségeknek, ami miatt szükség van a fokozott növényvédelemre. A burgonyánál a télállóság, eltarthatóság szempontjából rontja a minőséget a nagy mennyiségű eső. A csapadék mennyisége kihatott a késői érésű alma- és körtefajták fejlődésére is, mivel felerősödött a varasodás. A diónál és a mogyorónál szintén fennáll a fertőzés veszélye a szeszélyes idő miatt, főként az almamoly ellen kell védekezni. A szőlőnél a csapadékos idő miatt erős lisztharmat- és peronoszpóra-fertőzés tapasztalható, emellett a sérült szemeken megjelent a szürkerothadás is – olvasható az összefoglalójában.

MTI 2014. szeptember 15.