fbpx

Taroltak a SZIE hallgatói

Írta: Kalmár Nárcisz - 2019 április 30.

Szinte minden tagozaton érmeket söpörtek be a Szent István Egyetem hallgatói a Debreceni Egyetemen – 12 év után – megrendezésre került XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Agrártudományi Szekciójának díjkiosztóján. 

tudomány

Az összesen 27 tagozatban értékelt csaknem 300 pályamű közül minden eddiginél több, körülbelül 300 rátermett fiatal kutató a Szent István Egyetem campusairól érkezett. Az ágazatban kiosztott helyezések közül 70 alkalommal zsebeltek be elismerést a Szent István Egyetem tanulói. A szakmai zsűri 9 SZIE-s tehetség nyakába akasztott aranyérmet, 15 hallgató munkásságát ezüstmedállal, 22 tudósjelölt fáradozásait pedig bronzmedállal jutalmazta, ezeken felül pedig 22 SZIE-tanuló OTDK-szereplését különdíjjal jutalmazta a szakmai zsűri.

Különdíjat is osztottak!

A dobogós elismerések mellett az ítészek két különleges díjat is odaítéltek az arra leginkább alkalmasnak talált tudósjelöltek számára. Az egyik a prezentációs különdíj, a másik pedig az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) által életre hívott Pro Scientia Aranyérmesek Társaságának különdíja. A Mindentudás Egyetemével korábban közösen meghirdetett OTDT TDK Prezentációs Díjat annak hagyományaira építve három hallgatónak ítélik oda, akik magas színvonalú prezentációt tartottak a jeles összejövetelen. A TDK Prezentációs Díj odaítélése kétfordulós versenyt követően történik. Az első fordulót az OTDK-n nyújtott teljesítmény adja, a második forduló meghívásos rendszerben a Magyar Tudományos Akadémián megrendezett konferencia keretében valósul meg.

Az idei évben erre a rangos eseményre Gál János kapott megtisztelő meghívást a Nagy hidrosztatikus nyomáskezelés hatása a trappista sajt érésére című előadásával. A Pro Scientia Aranyérmesek Társaságának különdíját Bagi Bianka zsebelhette be, Az őszi káposztarepce leptoszfériás és szklerotíniás betegsége című munkája elismeréseként, valamint egyetemi pályafutása alatt tanúsított kimagasló teljesítményéért.

Tehetséggondozás magas fokon!

Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia mindig is fontos szerepet töltött be a felsőoktatási intézményeket érintő, tanár-mentor eszmecsere aktív bevonásával életre hívott seregszemlék sorában. Jelentősége azonban nem csak ebben áll. Nélkülözhetetlen a tehetséggondozás, valamint az utánpótlás-nevelés terén is. Az idei konferencia esetében ez sokszorosan igaz, hiszen ebben az évben először vontak be középiskolás növendékeket is a versenysorozatba. Ennek célja, hogy a tanulók minél közelebb érezzék magukat a tudományos tevékenységekhez, ily módon hozzásegítve őket egy esetleges jövőbeli kutatómunka elkezdéséhez.

A Szent István Egyetem OTDK-n részt vett sikeres hallgatói nemcsak a fiatal, középiskolai generáció számára jelentenek élenjáró, pozitív példát, hanem a magyar agrárszektorban jelenleg dolgozó szakemberek számára is biztos szakmai utánpótlásnak számítanak. A mai agrárterületeken felmerülő kihívásokra választ kereső tehetséges fiatalok szerepe a magyar mezőgazdaságban jelenleg létfontosságú. Nagy István agrárminiszter egy aktuális interjújában hangsúlyozta: „A magyar mezőgazdaság jövője szempontjából a generációváltás alapvető fontosságú. Az egyéni gazdálkodók és a gazdasági szervezetek irányításában az 55 év felettiek aránya közelíti vagy meghaladja az 50 százalékot.” Az innovációt szem előtt tartó tudósjelöltek szerepe azonban nem csak a kiöregedő agrárszektor utánpótlása miatt fontos. Manapság a klímaváltozás, a környezetszennyezés, valamint az élelmiszerekbe kerülő anyagok problematikája mind-mind a küszöbön áll, ezeknek a feladatoknak a megoldása pedig a különböző tudományágak ifjú felfedezőire várnak, élen a jövő agrárszakembereivel, akik számára az OTDK-n való szereplés az első nagy ugródeszkát jelenti.

Az OTDK valódi értelmét akkor nyeri el, ha a megmérettetéseken részt vevő tudós nemzedék – és az ő eredményeiken felbuzduló szunnyadó tehetségek – szakmai sikerektől megerősödve, professzionális tudással a fejükben kamatoztatni tudják a későbbiekben a munkaerőpiacon azokat az ismereteket, amelyeket a lehető legjobb kezekből, mentoraiktól kaptak iskolás éveik alatt. Lényeges, hogy elhivatottságot érezzenek magukban a 21. században – hazai és nemzetközi szinten – felmerülő mezőgazdasági, élelmiszer-tudományi és környezetgazdálkodási területeken felvetődő problémák megoldására, hiszen ennek szükségessége napjainkban fokozottan indokolt.

A Szent István Egyetem hallgatói az Agrártudományi Szekció mellett a Közgazdaságtudományi Szekcióban, a Biológia Szekcióban és a Társadalomtudományi Szekcióban is kiválóan szerepeltek.