fbpx

A legolcsóbb 12 ezer forint

Írta: Szerkesztőség - 2021 március 19.

Kiárusítja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azt a 841 járművét, melyeket nem használnak már – áll az adóhatóság közleményében.

A járművek folyamatosan, csomagokban kerülnek fel a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Elektronikus Aukciós Rendszerébe. Műszaki adataikat a hirdetmények pontosan tartalmazzák.

 

NAV és mezőgazdaság
A NAV nem használt, értékesítésre szánt járművei között van, mely a mezőgazdaságban akár alkalmazható lenne még (Fotó: NAV)

 

Az alábbi kategóriákban kerülnek járművek értékesítésre:

  • személyautók;
  • tehergépkocsik;
  • autóbuszok;
  • pótkocsik;
  • motorkerékpárok.

A legalacsonyabb kikiáltási ár 12 ezer -, a legmagasabb 4,6 millió forint.

A legöregebb jármű 27 éves, a legfiatalabb 2018-as évjáratú, átlagos futásteljesítményük 200 000 kilométer. Állapotuk nagyrészt megfelel a koruknak, de akadnak közöttük sérült, balesetes, sőt totálkáros tételek, ahogyan kiváló állapotban lévők is.

Az árverésre bocsájtott járművek között találhatnak a mezőgazdaság résztvevői is a napi munkára alkalmasat, melyek a munkát segíthetik.

 

Forrás: NAV

Összeállította: Barna Ferenc