fbpx

Nem mindenütt örülnek a friss esőknek. Pedig még jön!

Írta: Kohout Zoltán - 2020 október 03.

Hetek óta várták a repcetermesztők a kelést segítő, a talajok felső rétegét átáztató esőket. Bár a vetéshez még volt elegendő csapadék a földeken, a kelő növények a szeptemberi szárazságban már alig találtak maguknak nedvességet. Ez a hétvégén és a héten bőséggel megérkezett, de sok helyütt olyan mennyiségben, hogy most meg az őszi kalászosok, gyümölcsösök lehetnek bajban.

 

Megmentette, nehezíti

Veszprém megyei gazda forrásunk azt nyilatkozta portálunknak, hogy az elmúlt napok esőzései „megmentették” a repcét. – Ezen a vidéken sokszor küszködünk szárazsággal az utóbbi években, tavaly is elvitte a csapadékhiány a kukorica jó részét. Most éppen jókor jött a repcére az eső. Nagyon kellett már, még akkor is, ha most egyelőre hátráltatja a kalászosok vetésének előkészítését.

Hasonlóan nyilatkoznak Dél-Bács-Kiskunban. Arrafelé szintén állandó napirend a csapadékhiány. tavasszal például szó szerint a porba kellett vetni a kukoricát, ami hosszú heteken át csak pármilliméteres esőket kapott, igaz, onnantól magára talált. – Ezzel most jó darabig túlél a repce, lendületet kap a keléshez, viszont az kukoricák aratását nehezíti – fogalmazott egy dél-bácskai növénytermesztő.

 

Jó magágy, jó kilátások

Mindezt megerősítette a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke is. Petőházi Tamás szerint a jövő évi piaci kilátások szempontjából különösen fontos repce megkapta a fejlődéshez szükséges csapadékot a legtöbb termőterületen. – A túl sok eső hátráltathatja az őszi kalászosok vetését, vetés-előkészítését, és a kukorica és a szója betakarítását. Viszont a jó magágyhoz elengedhetetlen az átnedvesített talaj, továbbá az, hogy feltöltődnek a földek, optimális állapotot teremthet később a gabonáknak – tette hozzá.

A jelentések szerint egyébként nemcsak a szántóföldeken, hanem az ültetvényeken – a most érő, beérett alma, körte és szőlő szedésében-szüretelésében – is gondot jelent a túl nagy mennyiségű csapadék.

 

Újabb esők jönnek

Összességében az elmúlt szűk egy hét alatt 15-60 mm eső esett az országban: legtöbb a nyugati és északkeleti határ közelében, a legkevesebb az Alföld középső és déli részein (ott a felső fél méter nedvességtartalma meghaladja a kritikusan száraz 40%-os értéket). Ezzel a talajok felszíne sokfelé sárossá vált, de legalább a legtöbb helyen átnedvesítette a felső 20 cm-es réteget. A következő napokban folytatódik a változékony, többször csapadékos időjárás. Újabb csapadék vasárnapra érkezik, és a jövő hét első felében is többször kell számítani elszórt záporra, zivatarra. Összességében jövő szerdáig többnyire 5-15 mm csapadék várható az országban, de északkeleten ennél jóval több is eshet – jelentette az OMSZ.