fbpx

AGRYA „Vesd bele magad!” program

Írta: Kalmár Nárcisz - 2019 július 23.

A résztvevő gyermekek fotóiból válogatott kiállítással, életmód- és agrártotóval mutatkozott be az AGRYA Vesd bele magad! programja. A program keretében kisgyermekes családok pályázhattak tavasszal vetőmagcsomagokra. A kezdeményezés az Agrárminisztérium és az AGRYA hozzájárulásával, valamint az Auchan az Ifjúságért Alapítvány 3,2 millió forintos támogatásával valósult meg. A program fővédnöke dr. Nagy István agrárminiszter.

Székesfehérváron és Szegeden mutatkozott be a Vesd bele magad! program a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA és az Auchan együttműködésének részeként. A programban résztvevő gyerekek fotóiból készült fotókiállítás mellett az érdeklődők megtudhatták, hogy mennyit tudnak az egészséges táplálkozásról és a mezőgazdaságról. Egy játékos életmód-, táplálkozási és agrártotó sikeres kitöltői zöldség-, gyümölcscsomagot kaptak. A nyereményeket az AGRYA fiatal helyi gazda egyesület tagjai ajánlották fel.

Az Auchan társadalmi felelősségvállalás stratégiájának egyik kiemelkedő eleme a helyi közösségek céljainak a támogatása. A Vesd bele magad! program kiemelkedő példája azoknak a kezdeményezéseknek, amelyek a mikroközösségek mindennapjait kreatív módon, játékosan, edukatív jelleggel teszik jobbá. Az áruházlánc az AGRYA kezdeményezését az Auchan az Ifjúságért Alapítványán keresztül támogatja, amely több mint húsz éve karol fel európai, hét éve pedig magyarországi kezdeményezéseket is. A programot az Auchan székesfehérvári és szegedi áruháza mentorálja.

A Vesd bele magad! programot 2011-ben indította az AGRYA, akkor még általános iskolák közvetítésével. Más vetőmagosztási akcióktól annyiban különbözik ez a kezdeményezés, hogy a célja egyértelműen az élményszerzés, a szemléletformálás, és célcsoportjaként kisiskolás korú gyerekeket nevelő családokat szólít meg.

Az ingyenes vetőmagcsomagokra pályázni kellett, a vetőmagcsomagot azonban a család kisgyermek tagja kapta, nyerte. Így a pályázatnak nagyon fontos része volt, hogy a későbbi „kiskertész”, a kisgyermek egy általa készített rajzzal, kézzel írt történettel mutassa be, hogy miért szeretne kertészkedni, hogy mit gondol a kertészkedésről. A programra a 6-12 éves korú gyermekeket nevelő családok jelentkezhettek.

A cél

A program hangsúlyozottan nem szociális szempontok szerint válogat a vetőmagok kiosztásakor, hanem az érdeklődésre, kíváncsiságra, már meglevő motivációkra épít. A célja az, hogy a gyerekek kedvet kapjanak értékteremtő, valós kétkezi tevékenységekhez, hogy friss levegőn legyenek, mozogjanak, hogy jobban odafigyeljenek a táplálkozásukra, életmódjukra. A program arra is felhívja a figyelmet, hogy kevés befektetéssel, munkával, sok odafigyeléssel megtermelhető a szezonális friss zöldség egy család számára.

Az érdeklődés folyamatos fenntartására a kertészkedő családokat növényvédelmi és tápanyag-gazdálkodási szakértő segíti, hogy egészséges, szép zöldségeik teremjenek. Minden hónapban készül egy gyerekeknek szóló életmód- és táplálkozási hírlevél, valamint a családok kitölthetnek egy online életmód- és táplálkozási totót is. A kiskertészek havonta fényképet, beszámolót küldenek élményeikről, melyek megtalálhatóak a Vesd bele magad! program Facebook-oldalán. Az élménybeszámolót beküldők és a totót sikeresen kitöltők között minden hónapban 50+10 apró ajándékot sorsol ki az AGRYA.

Az országos program részeként 944 család 1017 vetőmagcsomagot kapott. Fejér megyébe került a csomagok 18 százaléka, Csongrád megyébe pedig a 12 százaléka. Ez annak is köszönhető, hogy a két megyében célzott többletkommunikáció kapcsolódott a programhoz.

A folyamatos kommunikációnak és a nyereményjátéknak köszönhetően meglepően kevés család szállt ki a programból. A június végi adatok szerint 823 olyan család volt, amely áprilistól minden hónapban elküldte az élménybeszámolóját. A Fejér megyei és Csongrád megyei számok szintén biztatóak. Fejér megyében 131 család, Csongrád megyében 106 család azóta is kertészkedik a gyerekek bevonásával a beszámolók szerint. Ez egy nagyon jó eredmény, hiszen egy önkéntes tevékenységre épülő programról van szó.

A program további két időpontban újra bemutatkozik: az Auchan Székesfehérvárban augusztus 2-án, az Auchan Szegedben augusztus 23-án.

 

CÍMKÉK AGRYAvetőmag