A no-till termesztés gyomirtási törvényszerűségei

Borítókép
A no-till termesztés gyomirtási törvényszerűségei

Cikkünk a csökkentett talajművelésű területek gyomosodási problémáit és lehetséges gyomirtási stratégiai irányait veszi számba.

A csökkentett talajművelés, de még inkább a nem művelés (notill) sajátos gyomszabályozási stratégiát igényel. Ennek megoldása nem lehetetlen, nem is komplikált, csak más.

Miért? A nem művelt szántóterületek gyomosodási szabályszerűségei nagyon hasonlóak a parlagterületek gyomosodási tulajdonságaihoz, legalábbis ami a zárószukcesszió kialakulási folyamatainak legelejét jelenti. (A teljes folyamat mindenre kiterjedő részletezése e terjedelmi korlátok között nem lehetséges, ezért csupán a törvényszerűségek megértéséhez szükséges mértékig ismertetjük.) A talajművelés (és a gyomirtási eljárások) folyamatosan megszakítják ennek a természetes és környezeti egyensúlyok mellett lezajló folyamatnak a kifejlődését. A szántás és a mélyművelés mindig kedvez a „pioníroknak”, amelyek többnyire, tavaszi növények esetében, a T4-es életforma (tavasszal kelő, nyárutói egyévesek) mélyen gyökerező, jó aszálytűrésű gyomfajai közül kerülnek ki. Ide tartoznak pl. a disznóparéjfélék és a libatopfélék. Egyes művelt területeket dominálhatnak ezeknek a csoportoknak a nagy magvú, mélyebbről csírázó fajai, mint pl. parlagfű, csattanó maszlag, selyemmályva, szerbtövisfajok, melyek ellen a küzdelem a szántott területen is komoly feladatot jelent, de no-till esetén, ha a területen jelen vannak, előretörésük a dominancia sorrendben szembetűnő lehet. Ugyanígy emelkedhet a magról kelő egyszikűek dominanciája is (pl. kakaslábfű, muharfajok, köles).

Mezei aszat

Fehér libatop

Amennyiben a talaj bolygatása tovább nem folytatódik, megjelennek (ha addig nem voltak) az évelő gyomok a területen. Jellemzően először a szártarackosok (G1), mint pl. a tarackbúza, illetve a szaporító-gyökeresek (G3), pl. mezei acat. (A mélyszántás ezeknek a fajoknak az előretörését némileg hátráltatja, de meg nem szünteti.) Amennyiben a területet nem bolygatjuk, nem gyomirtjuk, úgy a terület ökológiai adottságai mentén megjelenhetnek egyéb életformacsoportba tartozó lágyszárú évelő gyomnövények, majd a fásszárúak közül először a cserjefajok, később a fafajok, és amennyiben a csapadék elégséges, akkor különböző összetételű zárt erdőig is fejlődhet a szukcesszió és a kialakulhat a területre jellemző zárótársulás (zárószukcesszió). A növénytermesztés során a gyomirtással mindig ennek a szukcessziós folyamatnak a kezdeti köreivel kell felvennünk a harcot. Amennyiben a területen szántóföldi művelés mellett talajművelés nem folyik, így a társulás fejlődése könnyen eljuthat az évelő fajok dominálta fázisba, vagy legalábbis a fő probléma (a magról kelők mellett) az évelő fajok körül csúcsosodik ki. Ezért ezeknek a fajoknak a jelenléte és arányai határozzák meg technológiai lépéseinket és azok sorrendjét. Azaz, merőben eltérhet egy szántott és egy nem művelt terület gyomirtási stratégiája. Ideális és általános esetben egy szántott területen a magról kelők dominálnak, így ebben az esetben a talajon keresztül tartamhatással rendelkező készítmények, kellő csapadék mellett, széles hatásspektrummal (gyári vagy tankombinációk) – kellő mennyiségű bemosó csapadék után – akár egymenetben megoldják a gyomirtási feladatokat. Az évelők dominálta tartós no-till körülményeknél ezek a hatóanyagcsoportok inkább jobb kombinációs partnerek, mint önálló megoldások. Az évelő gyomok visszaszorítását – a mi lehetőségeink mentén gondolkodva – tarlón kell elkezdeni, valamilyen glifozát hatóanyagú készítménnyel. Ezt lehet kombinálni adjuvánsokkal és/vagy nitrogén műtrágyával, a hatás gyorsítása érdekében. Egyéb hatóanyagokkal (hormonhatású készítmények) a hatásspektrum szélesítését és a hatás magabiztosságát fokozhatjuk, hogy a következő évben az évelő gyomok újrahajtása számottevően csökkenjen némely „mono-glifozát” hatásához képest. Állományban a posztemergensen kijuttatható felszívódó kémiai megoldásokra kell fókuszálni. Ezeknek tartamhatása többnyire nincs vagy nagyon rövid. Ezért előfordulhat, hogy osztott kezeléseket kell alkalmazni, illetve, ha elhúzódó csírázási stratégájú magról kelő fajok jelenlétére is számítunk, akkor egyszeri kezelést lehet/kell kombinálni tartamhatású hatóanyaggal. Tudni kell azonban, hogy a tartamhatás talajon keresztül valósul meg, ezért számolni kell egyes hatóanyagoknál a részleges hatás kialakulásával. Egyes tartamhatással rendelkező hatóanyagok különleges talajállapot-elvárásokat igényelnek a tökéletes hatáshoz, melyet a no-till körülmények nem mindig tudnak teljes körűen biztosítani, így tehát az sem mindegy, hogy „kit” választunk kombinációs partnerül.

Parlagfű

Selyemmályva

Mivel a szántott területek sem mindig mentesek a problémás szituációktól (fenyércirok, parlagfű), ott is lehetnek/vannak az alapállapottól eltérő körülmények, melyek nem csak „szimpla” megoldásokat igényelnek, illetve az évelő mentességet ott sem lehet mindig tarlókezelések nélkül elérni. Ezért úgy gondoljuk, hogy (amíg lesz glifozát) nem a gyomirtás lesz a no-till megvalósításának növényvédelmi korlátja, az erre irányuló kevéssé szakmai alapon nyugvó felvetéseket megalapozatlannak tartjuk. Van a no-tillben több nagyobb megoldandó növényvédelmi kérdés, ezekre célszerű fókuszálni. A gyomirtási kérdés túldimenzionálásának egyik szakmai oka lehet, hogy némely felhasználók egyes hatóanyagok, hatóanyag-kombinációk évelő gyomok elleni hatását túlértékelik a készítményben levő adjuvánsokkal együtt mutatott, inkább kontakt hatás miatt. A levél zörög, de a gyökér még élhet! A következő évben szinte ugyanúgy zöldellik minden és ilyenkor a gazda elégedetlen. Ezek után úgy tűnhet, hogy a no-till gyomirtási feladatai vállalhatatlan követelményeket tesznek a termelő vállára. Ne felejtsük el, hogy ennek a „tudásnak” vannak a tudatlanságban gyökerező elemei is, és ezeket feltétlenül el lehet kerülni egy kis tapasztalatcserével! Kerüljük önmagunk megtévesztését! A végső megoldás a lényeg, nem a látszat.

Lajos Mihály
ügyvezető
Agrofil-SZMI Kft.

Tartalom közti banner a cikk végére
no