fbpx

OGY – Pontosabb szabályozás a hegyközségekről szóló törvényben

Írta: Szerkesztőség - 2013 szeptember 24.

Az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága tárgysorozatba vételre és általános vitára is alkalmasnak találta – 14 igen és 6 nem szavazat mellett – a hegyközségekről szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot.

Font Sándor (Fidesz), a bizottság elnöke, aki a módosítást jegyzi, szóbeli kiegészítésében elmondta: a módosításra azért volt szükség, hogy a törvény az eddigiénél is pontosabban és más jogszabályi előírásoknak megfelelően biztosítsa a hegyközségek működését.

 

 

OGY - Pontosabb szabályozás a hegyközségekről szóló törvényben

 

Az egyik javaslat szerint ugyanis a korábbiaktól eltérően a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnökét nemcsak a szőlőtermelők országos küldöttei közül lehetne megválasztani, hanem a borászoké közül is.

Így lényegében minden küldött minden tisztségre válaszható lenne.

Emellett pedig az adminisztratív ügyek viteléért felelős tisztségviselő, a főtitkár – akit a HNT pályázat alapján választ meg – hivatalba lépéséhez előzetes miniszteri jóváhagyáshoz volna szükség.

Horváth Csaba, a HNT főtitkára az MTI-nek arról beszélt, hogy a törvénymódosítás az elnök és az alelnök-választásra vonatkozó szabályok megváltoztatásával az átlátható demokratikus működést és igazságos döntéshozatalt biztosítja.

Míg a másik módosítás a törvényi felhatalmazást adja meg a HNT adatkezeléséhez.

Gőgös Zoltán (MSZ), a bizottság alelnöke a főtitkári kinevezés miniszteri ellenjegyezését kifogásolta.

Font Sándor úgy vélekedett erre azért van szükség, mert a HNT az államtól átvett feladatokat is ellát.

 

 

MTI 2013. szeptember 23.