fbpx

Több mint kétszázezer virágot ültet a Főkert Budapesten

Írta: - 2014 május 13.

Több mint kétszázezer virágot ültet a Főkert BudapestenBudapest, 2014. május 12., hétfő (MTI) – Több mint kétszázezer egynyári növényt – többek között begóniát, petúniát és verbénát ültetnek a Főkert Nonprofit Zrt. munkatársai a következő hetekben a budapesti parkokba.

A városszerte összesen 13 ezer négyzetméternyi virágágyakba idén mintegy 30 ezer kakastaréj, 36 ezer begónia, 19 ezer verbéna, 13 ezer bársonyvirág, 10 ezer zsálya és paprikavirág, 9 ezer legényrózsa, 7 ezer petúnia és 7 ezer tollborzfű kerül.

A változó időjárási trendek miatt a szakemberek igyekeznek sok olyan magyar virágfajtát ültetni, amelyeknek város- és szárazságtűrése kiemelkedő – közölte a BVK Holding Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt. (BVK) hétfőn az MTI-vel.

Mint írják, a virágágyak beültetését minden évben komoly felkészülési időszak előzi meg, és már a tervezéskor figyelembe veszik, hogy a virágágyak fekvése, fényviszonyai, talajtulajdonságai és vízellátási lehetőségei meglehetősen különböznek. A parki kiültetések egynyári növényanyagának túlnyomó részét a Főkert Nonprofit Zrt. saját termesztőtelepén állítja elő.

Az idei év a család nemzetközi éve, így intenzív, élénk, vidám színek és dinamikus, változatos formák jellemzik a kiültetett növényeket.

MTI 2014. május 12.