fbpx

A bírság összege 50 ezertől 600 ezerig terjed és eltiltás

Írta: Barna Ferenc - 2021 május 20.

Többnapos megfigyelést követően az áradó Sajó mentén tartott célzott ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-Biztonsági Hivatal (NÉBIH) Állami Halőri Szolgálata (ÁHSZ), mely során két engedély nélkül halászó személyt fogtak el. Ellenük eljárást kezdeményeztek, mely eredményeként bírság kiszabására kerülhet sor.

 

Mezőgazdaság, engedélynélküli halászat, bírság
Az áradó Sajó adta lehetőségeket akarták kihasználni az engedély nélkül halászók (Fotó: MTI/Vajda János)

 

Lakossági bejelentés alapján indult az akció

Emelőhálós módszerrel halászókat értek tetten az ÁHSZ munkatársai még zsákmányszerzés előtt, így a halállományban nem tettek kárt. Jogsértő tevékenységük miatt mindkettőjükkel szemben hatósági eljárás indul, aminek eredményeként jelentős bírságra számíthatnak.

„A hatályos halászati törvény értelmében minden olyan személynek, aki bemutatási célú, vagy ökológiai célú, szelektív halászatot, vagy más hasznos víziállat forgalmazási célú gyűjtését végzi, halászati engedéllyel, míg rekreációs célú halászat esetén állami halászjeggyel kell rendelkeznie” – hívja fel a figyelmet a NÉBIH tájékoztatója.

A halgazdálkodási hatóság halászati engedéllyel együtt fogási naplót, valamint sorszámozott fogási tanúsítvány nyomtatványtömböt is kiad az engedélyesnek. Ezeket szintén előírás szerűen vezetni, illetve alkalmazni kell. Halászati tevékenység csak akkor végezhető jogszerűen, ha az érintett a fent megadott dokumentumokkal rendelkezik, és megfelelően alkalmazza.

 

Engedély nélkül folytatott halászat esetén

A vonatkozó szabályok be nem tartása esetén a NÉBIH 50.000 forinttól 600.000 forintig terjedő bírság kiszabását rendelheti el. Ehhez még járulhat 1-3 évre történő eltiltás is, mely kiterjed a konkrét tevékenység tiltása mellett az engedélyek kiváltására is.

Forrás: NÉBIH