fbpx

„Ha az ember elindul egy úton…”

Írta: Sándor Ildikó - 2017 november 21.

Átadták az új Szal-Agro-telephelyeket

Vajon mi alapján dönt egy gépkereskedő, amikor összeállítja portfólióját? Mi ebben a márkahűség, a távolság, a piaci szereplők és az ár szerepe? Szalai Andorral, a Szal-Agro Kft. kereskedelmi igazgatójával a kisszállási telephelyük átadásán beszélgettem minderről.

Már lassan húsz éve, hogy a Szal-Agro Kft. mezőgazdasági tevékenységbe kezdett. A családi vállalkozás elég gyorsan megtalálta helyét, pár próbálkozás után a gépkereskedelem mellett tette le a voksát. – Akkoriban saját importra nem is gondoltunk – emlékezik vissza Szalai Andor. És valóban: a nagy gépkereskedőknél már ott voltak a nyugati (és keleti) ismert márkák, a kisebbek pedig beérték a viszonteladással, az alkatrész-kereskedelemmel. De nemcsak a piaci helyzet volt más, hanem a vásárlói szokások is: az akkori gazda, ha bement a környékbeli gépkereskedésbe, jó eséllyel döntött is az előtte felsorakozó kínálat alapján. Nem volt még internet, és kisebb volt a kínálat is. A piaci környezet azonban azóta megváltozott, sajnos a hazai mezőgépgyártók is megfogyatkoztak, és a piaci verseny is kiéleződött. Ahogy az igazgató fogalmazott: dönteni kellett.

„Mondd, te kit választanál?”

– Az ismert márkák már itt voltak addigra Magyarországon, a jó minőséget jelentő olasz és német gépgyártók már rendelkeztek magyar forgalmazóval, így inkább irányváltásban gondolkodtunk – szól az ésszerű magyarázat. Egy lengyelországi gépkiállítás kapcsán született az első döntés, miszerint a kiváló lengyel minőséget, a stabil gyártói hátteret és a kedvezőbb árat kihasználva lengyel gépek forgalmazását, kizárólagos importját választja a Szal-Agro Kft. Megjegyzem, ennyire azért nem lehetett egyszerű ez a folyamat, amit Szalai Andor meg is erősít: ahhoz, hogy vevőiket megtartsák, figyelniük kell a gyártók innovációit, a fejlesztési irányukat, sőt még az eladott darabszámukat is. – Ahhoz, hogy folyamatosan legyen alkatrészellátásunk és szervizszolgáltatásunk, azaz stabil hátterünk, szemléznünk kell a piacot, nekünk ez pedig tényleg elsősorban Lengyelországot jelenti – foglalja össze az igazgató. Azt viszont gyorsan hozzáteszi: van más országgal is kapcsolatuk, így olasz munkagépek, fehérorosz traktorok is vannak a portfólióban, sőt hamarosan náluk debütál az 5 éves garanciával induló dél-koreai TYM traktor is.

Nem csak a márkák kiválasztásában volt bevállalós az eredetileg miskolci telephelyű cég: náluk ugyanis a megszokott szántóföldi technológiákon túl olyan gépekkel is találkozhatunk, mint a répabetakarító, vagy a málna-, a ribizli-, ill. berkenyekombájn.

Kinőtték magukat

Csak a sikeres vállalkozás szembesül azzal a problémával, hogy az eredeti terven túllépve bővíteni vagy terjeszkedni kell. A Szal-Agro Kft. is eljutott arra a pontra, hogy országszerte vevőkkel rendelkezik, azoknak a gépeknek pedig mind a szervizigényét, mind az alkatrészellátását biztosítani kell, és ahogy Szalai Andor is fogalmazott: a szerelő ne utazással, a vevő pedig ne várakozással töltse a munkaidejét. Ez az igény és az eladott gépek darabszáma egyaránt új telephelyek nyitását indokolta. Így a felújított miskolci telephely mellett már Sárbogárdon és a Duna-Tisza-közi Kisszálláson is nyílt idén októberben Szal-Agro telephely. A kérdésemre, miszerint ez egy tendencia-e, és most már gombamód követik-e egymást a térképen az újabbnál újabb telephelyek, Szalai Andor röviden válaszolt: „nem, most biztos nem, de ha az ember elindul egy úton, és azt jól csinálja, akkor a folytatás nem sokáig várat magára.”

Maradt még kérdése?
06-70/338-3630