fbpx

Olcsóbb lett a kukorica és a búza is

Írta: Szerkesztőség - 2015 március 24.

Gabonapiaci információk a Magro.hu mezőgazdasági piactérről

2015. március 23.
Szerző: Németh István a Magro.hu ügyvezetője, gabonapiaci szakértő
A 12. héten a gabonafélék árának egységesen kis mértékű árcsökkenése miatt a Magro Gabonaindex (MGX) heti értéke is lefelé mozgott. Összesen 3 százalékot tett ki a változás. Az okokról és a részletekről az alábbiakban olvashat.
Mintegy 1 százalékkal lett olcsóbb a kukorica átlagára a Magro.hu fizikai piacán a 12. héten, de a lényeg változatlan: A 40 ezer forint továbbra is olyan pszichológiai árküszöb, ami fölött hónapok óta nem járt a kukorica. A budapesti árutőzsdén stabilan alakultak az árak a múlt hét első felében, de csütörtökre 1 százalékot esett a májusi termény ára. Távolabbi időhorizonton érdemi változás viszont nem volt. A júliusi kukorica maradt 41.700 forint, míg a novemberi 43.000 forint lett tonnánként. Chicagóban ingadoztak, de összességében a hét végére kis mértékben növekedtek az árak. A változás azonban nem haladta meg az 1 százalékot. Hasonló irányban mozdultak el, de az amerikainál kisebb mértékben a párizsi árak is. Az USDA legfrissebb becslése szerint stagnálhat idén a világ kukoricatermelése. Összességében 989,7 millió tonna lehet. A hazai mennyiségről természetesen nem tudhatnak semmi biztosat, mert nálunk az időjárás az erre leginkább hatást gyakorló tényező, az pedig igen szélsőségesen alakult az elmúlt években. Mindenesetre a Strategie Grains bátor jóslata szerint idén 8 millió tonna kukoricatermés ígérkezik Magyarországon, amit 1,2 millió hektárról takarítanak majd be. Meglátjuk. Jelenleg 38 ezer tonna kukorica vár új gazdájára a Magro piactéren és 56 ezer tonnát keresnek. Érdemes nyomon követni a friss ajánlatokat, mert az irányárak erősen szórnak.
A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren
2015. jan. 2015. feb. 2015.
9. hét 10. hét 11. hét 12. hét
Átlagár (Ft/t) 43 373 42 258 39 667 39 635 39 680 39 150
Kötési mennyiség (t) 18 970 15 167 3 025 3 349 2 300 2 299

Összességében 1 százaléknyit csökkent a búza ára is a piactéren. A malmi búza átlagosan 57 ezer, a takarmánybúza 43.900 forinton cserélt gazdát a 12. héten. A hazai árutőzsdén viszont nem változtak érdemben az árak. A májusi malmi búza maradt 54.300, az augusztusi pedig 48.500 forint. A takarmánybúza májusi lejártra 48.200, az augusztusi 46.950, a szeptemberi pedig 46.800 forint. A világban viszont – a múlt héthez hasonlóan – egyértelmű drágulást láthattunk. Mind Chicagóban (CBOT/CME), mind Párizsban (MATIF) 2-3 százalékokkal növekedett a búza ára gyakorlatilag mindegyik lejáratra. Így Chicagóban 200 dollár, Párizsban pedig 195 euró körül szóródnak az értékek. Az emelkedés az USA-ban tapasztalható kedvezőtlen időjárásra vezethető vissza. Aktuálisan összesen 6 ezer tonna búzát adnának és 9 ezer tonnát vennének a piactéren.
A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren
2015. jan. 2015. feb. 2015.
9. hét 10. hét 11. hét 12. hét
Átlagár (Ft/t) 48 881 48 601 48 509 48 349 49 275 48 720
Kötési mennyiség (t) 12 112 8 500 2 025 1 550 1 925 1 775

További adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.