fbpx

A gyom nem nyom a latban!

Írta: - 2018 február 14.

Hazánk napraforgó-termesztése a világ élvonalába tartozik. Amióta Magyarországon napraforgót termesztenek, a termésátlagaink trendszerű növekedést mutatnak, ami egyrészt a genetikai előre-haladásnak, másrészt az egyre ok- és célszerűbbé váló növényvédelemnek köszönhető. A növény-védelmi tevékenységek között kétség kívül a legkritikusabb pont a napraforgó életében a gyomnövények elleni küzdelem, hiszen a gyomok képesek a legnagyobb gazdasági kárt okozni. Így tehát bátran kijelenthetjük, hogy gyomszabályozás nélkül szinte lehetetlen napraforgót termeszteni, és a rendelkezésünkre álló lehetőségek (kémiai, mechanikai, agrotechnikai stb.) kombinálásával, integrált növényvédelmi szemlélettel tudunk a leghatékonyabbak lenni a gyomok elleni küzdelemben.

Alapvetően két dolog határozza meg, hogy milyen vegyszeres gyomirtási eljárást használhatunk. Az egyik az, ha van egy konkrét hibrid, amelyet termeszteni szeretnénk, az magával hozza az alkalmazható gyomirtási technológiát. A másik: ha gyomirtási technológiát választunk, és az adott szegmensben (hagyományos gyomirtású vagy herbicidtoleráns) keressük meg a számunkra legmegfelelőbb hibridet.

Függetlenül attól, hogy hagyományos gyomirtású vagy herbicidtoleráns hibridet termesztünk, a vetés után kelés előtt végzett, ún. preemergens gyomirtás kihagyhatatlan eleme a növényvédelemnek. A napraforgó kezdeti gyomelnyomó képessége gyenge, hosszú a számára szükséges gyommentes periódus időtartama, így a minél korábbi gyomkonkurencia kikapcsolása létfontosságú. Erre nyújt kiváló megoldást a Syngenta napraforgó-gyomirtószereinek palettájáról a Gardoprim Plus Gold, amely a vetés után, kelés előtt 4 l/ha dózisban alkalmazva akár a betakarításig gyommentesen tarthatja a napraforgótáblánkat.

Két hatóanyagának köszönhetően széles hatásspektrumú, megfelelő védelmet biztosít a napraforgó legtöbb, magról kelő egy- és kétszikű gyomnövénye ellen. Tökéletes hatáskifejteséhez természetesen 10-20 mm bemosócsapadékot igényel a kijuttatást követő 2 héten belül. Használatát – a kultúrnövény esetleges károsodásának elkerülése érdekében – nem ajánljuk 1,5 %-nál alacsonyabb szervesanyag-tartalmú talajokon, illetve olyan területeken sem, ahol egy nagyobb intenzitású csapadék hatására fennáll az összefolyás veszélye. Magról kelő egyszikűek elleni hatékonyságának növelésére a Dual Gold 960 EC 0,4 l/ha-os dózisával célszerű kiegészíteni. Alacsonyabb szervesanyagú talajokon, illetve erős magról kelő egyszikű fertőzés esetén a Dual Gold 960 EC önmagában, 1,4-1,6 l/ha dózisban biztosíthat védelmet a magról kelő egyszikűek ellen. Hagyományos gyomirtású hibridek esetén csak a preemergens gyomirtás alkalmazható, amely hatásossága nagyban függ a kijuttatást követő csapadék mennyiségétől. A növénynemesítésnek köszönhetően manapság már köztermesztésben vannak a herbicidtoleráns hibridek, amelyek magukban hordozzák a posztemergens állománykezelés lehetőségét.

Az imazamox hatóanyagra történő tolerancia első lépcsőfoka a Clearfield® hibridek megjelenése, majd ezeket követték a Clearfield® Plus (CLP, CLHA+) hibridek, amelyek erősebb imazamox ellenállósággal rendelkeznek. A Clearfield-technológia esetén a Listego készítmény lehetőséget nyújt a posztemergens gyomirtásra. 1-1,2 l/ha dózisa a magról kelő egy- és kétszikűek ellen azok 1-3, illetve 2-4 leveles fejlettségekor biztosítja a legjobb hatékonyságot. Kevésbé jó kultúrállapotú táblákon célszerű Clearfield® Plus hibrid termesztésbe vonása, hiszen ezek erősebb imazamox-ellenállósággal rendelkeznek, és bennük lehetőségünk van a Syngenta 2018-as növényvédőszer-ajánlatában már szereplő Listego Plus gyomirtószer alkalmazására. A Listego Plus adjuvánsrendszerének köszönhetően jobb permetléfedettséget biztosít, emellett több hatóanyag jut be a gyomnövényekbe. Így a keskeny levelű (pl.: kakaslábfű) vagy erősebb viaszréteggel borított (pl: fehér libatop) gyomnövények ellen is jobb hatékonyságú (1. ábra). Heterogén gyomfejlettség esetén (pl.: parlagfű) is biztosabb hatást képes nyújtani.

*A Listego® azonos a Pulsar 40 SL, 04.2/1380-1/2013. NÉBIH számon engedélyezett gyomirtó szerrel. A készítmény egy vegetációs időszakban csak egy alkalommal használható! Kizárólag imidazolinon ellenálló napraforgóban alkalmazható (CL, Clearfield®)

**A Listego Plus® azonos a Pulsar Plus, 04.2/10624-1/2015. NÉBIH számon engedélyezett gyomirtó szerrel. A készítmény egy vegetációs időszakban csak egy alkalommal használható! Kizárólag CLHA Plus gént tartalmazó napraforgóban alkalmazható (CLP, Clearfield® Plus)

***Az Outplay azonos az Agil 100 EC 11071/2002. FVM számon engedélyezett gyomirtó szerrel. A Clearfield® a BASF bejegyzett védjegye. Az Express® a DuPont bejeyzett védjegye. Ez a termékleírás tájékoztató jellegű, a készítmény felhasználása előtt olvassa el a címkén található használati utasítást!

A Listego Plus dózisa 1,2-2 l/ha, a magasabb dózis alkalmazásával az engedélyezett legmagasabb imazamox-mennyiség jutattható ki. A magról kelő egyszikűek 1-3 leveles, míg a kétszikűek 2-4 leveles korban legérzékenyebbek a hatóanyagra, de fejlettebb gyomnövények esetén erőteljesebb hatékonyságú a Listego-hoz képest. Fontos megjegyezni az imazamox-hatóanyag esetében is, hogy a legjobb hatás eléréséhez mindig a megengedett legmagasabb, az ún. szakmérnöki dózis használata javasolt. Az imazamox-hatóanyag okozhat átmeneti levélsárgulást, de tapasztalataink szerint ez a termés mennyiségét nem befolyásolja. Erőteljes magról kelő egyszikű, illetve évelő egyszikű- (pl: tarackbúza-, csillagpázsit-, fenyércirok-) fertőzés esetén a Syngenta új készítménye, az Outplay szelektív egyszikűírtó készítmény vethető be. Az Outplay propaquizafop hatóanyagú graminicid, amely a magról kelők ellen 0,6-0,8 l/ha, fenyércirok ellen 0,7-1 l/ha, míg egyéb évelőek ellen 1,2-1,5 l/ha dózisban biztosítja a legjobb hatékonyságot, fejletlenebb gyomok ellen az alacsonyabb, fejlettebbek ellen a magasabb dózisban.

Az Outplay megfelelő mennyiségű felületaktív anyagot tartalmaz, így további nedvesítőszer permetléhez adagolása nem szükséges. A kijuttatást követően a gyomnövények fejlődése gyorsan leáll, de a teljes hatáskifejtéshez 2-3 hétre van szükség. Sokfelé gondot jelentenek az évelő kétszikűek is, mint például a mezei acat. Ilyen táblákon érdemes express-toleráns hibridet (SY Subaro, SY Sumiko) termeszteni, és a hozzá kapcsolódó gyomirtási technológiát használni, természetesen az alapgyomirtás e hibridek esetén is kihagyhatatlan művelet.

Mindazonáltal az évelő gyomok elleni leghatékonyabb védelmet az elővetemény tarlóján tudjuk megvalósítani, amelyre a Medallon Premium glifozáttartalmú totális herbicid biztosít lehetőséget 4-6 l/ha dózisban.

Dr. Nagy Viktor

fejlesztőmérnök, Syngenta Kft.