fbpx

Így jön el az Ipar 4.0 a borágazatba

Írta: Kohout Zoltán - 2018 október 09.

Intervitis Interfructa Hortitechnika néven 2018. november 4-6. között Stuttgartban rendezik meg a hagyományos nemzetközi szakvásárt, amely a bor-, gyümölcslé- és likőrágazat egyik legnagyobb technológiai, fejlesztési seregszemléje. A nagyszabású, háromnapos rendezvény az elméleti információk mellett a gyakorlati bemutatókra is nagy hangsúlyt helyez.

A szőlő- és gyümölcstermelés, -feldolgozás gépesítésének legrangosabb bemutatóját kétévenként rendezik meg a Stuttgartban – a szó szoros értelmében párperces távolságra a repülőtértől annak érdekében, hogy a szakmai látogatók (idén több mint 10 ezer cégvezetőt, tulajdonost is várnak az expóra) akár egy egynapos kirándulás révén is betekintést nyerhessenek az ágazat tudományos, technikai-technológiai újdonságaiba, az innováció, a marketing, a szakképzés és az ágazat start up-szegmens jelenébe.

Az idén 3000 kiállítót és várhatóan 25 ezer látogatót vonzó szakváráson a bor mellett a likőr-, ásványvíz- és szörpelőállítás is szerepel az expó palettáján. Kiemelt témakör lesz a mind mennyiségében, mind forgalmában világszerte növekvő borpiacon való versenyképesség, a klímaváltozás kihívásaira adható válaszok és az új technológiák bevezetése, illetve a bio- és ökológiai termesztés: a hagyományos és új termesztési, szüretelési, feldolgozási eljárások.

A szakvásár rendezői mind a konferenciák, mind az egyes pavilonok profilja, mind a szakmai programok összeállításakor lehetőséget biztosítanak a gyakorlati bemutatókra is, így a borgazdaságokba irányuló buszos kirándulások mellett gép- és technológiai, drón-, digitális farm-, valamint komplex növényvédelmi prezentációk is folyamatosan várják az Intervitis Interfructa Hortitechnika látogatóit.

Az idei Intervitis Interfructa Hortitechnika szakvásár hangsúllyal reagál az idei szezon tapasztalataira, így a nyári szárazság révén az öntözés, az Ipar 4.0 kertészeti és ültetvényprofilú megoldásainak bemutatására.

Kohout Zoltán