fbpx

Tulajdonosváltás a fertőtlenítés mögött

Írta: Szerkesztőség - 2016 november 14.

Az 1985-ben alapított HYPRED az élelmiszeripari és mezőgazdasági biológiai biztonság, fertőtlenítési és higiéniai megoldások fejlesztésében, gyártásában és forgalmazásában ismert világmárka, több mint 40 országban.

Európa egyik vezető higiéniai vállalkozása november 3-án jelentette be, hogy az Ardian független magánbefektetői vállalat befejezte az eddig a Roullier csoport tulajdonában álló cég akvizícióját. Ezzel a HYPRED növelni fogja beruházásait a kutatási-fejlesztés, a biológiai biztonság (tisztító- és fertőtlenítőszerek) és az élelmiszertermelő állatoknak szánt takarmány-kiegészítők területén azzal a céllal, hogy a piac egyik nemzetközi vezetővé váljon.

Stratégiája magában foglalja már meglevő gyártási helyeinek, illetve jelenlegi működési területeinek földrajzi és új üzletágakkal történő fejlesztését is. Az első projekt a dinardi Innovációs Központ 2017-es felújítása lesz, amely egy kutatólaboratóriumot és egy tesztközpontot foglal magába.