fbpx

Újabb magyarországi fiatalok érkeznek Erdélybe a Vidék Kaland program keretében

Írta: - 2014 július 28.

Újabb magyarországi fiatalok érkeznek Erdélybe a Vidék Kaland program keretébenBukarest, 2014. július 27., vasárnap (MTI) – Újabb magyarországi fiatalok érkeznek Erdélybe a Vidék Kaland program keretében, hogy megismerjék saját tapasztalataik alapján az erdélyi gazdák életét – közölték a szervezők.

Tavaly a Hargita Megyei Fiatal Gazdák Egyesületének köszönhetően terjedt ki először a program Erdélyre. Mostantól a Nyárádmente Kistérségi Társulás jóvoltából a Nyárád mentére is érkeznek magyarországi fiatalok. Vasárnap öt magyarországi városi fiatal érkezik, akik egy hetet dolgoznak nyárádmenti gazdáknál. Jövő vasárnap további tíz magyarországi fiatal jön Hargita megyei gazdákhoz szintén azzal a céllal, hogy önkéntesként vegyenek részt egy székely gazdaság napi munkájában.

A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA 2011-ben szervezte meg először a Vidék Kaland Programot. Ennek célja, hogy személyes példákon keresztül bemutassa a mezőgazdaság működését, az élelmiszer-előállításban és a társadalomban betöltött szerepét, tájékoztatást adjon az agrár- és vidékfejlesztési támogatások működéséről, indokoltságáról, valamint megtapasztalhatóvá tegye a gazdálkodói életformát.

A program a magyar-magyar kapcsolatok fejlesztésében is új lehetőséget jelent, mert az idén részben olyan fiatalok nyerhetnek betekintést az erdélyi gazdák mindennapjaiba, akik még soha nem jártak Erdélyben.

MTI 2014. július 27.