fbpx

A mai fagyot még átvészelte a barack, de…

Írta: Kohout Zoltán - 2019 március 21.

Márciusi mínuszok

A Bakonyban és Kecskemét környékén is mértek mínusz 5-6 fokot ma (március 21-én) hajnalban, ami azt jelenti, hogy közvetlen fagykár fenyegeti a korai érésű gyümölcsöket, elsősorban a kajszit. Hogy eddig nem következtek be a tavalyi és tavalyelőtti fagykárhoz hasonló veszteségek, az egyelőre annak köszönhető, hogy a fagyos időszakok viszonylag rövidek voltak – magyarázta az Agrárágazatnak Csizmadia György (alelnök, FruitVeb). A gyümölcságazat szakértője, aki maga is gazdálkodik, kifejtette: a tavalyi, a fagyok miatt kihagyó év folytán idén nagyon sok a gyümölcsfavirág, jó esély van bő termésre, ugyanakkor a szárazságban a régi ültetvények gyengébb, idős fái fokozott veszélyben vannak.

kajszi

Elvihetik a termés kétharmadát is

Ezekben a hetekben azonban a 0 fok feletti hideg is árthat a fák nyíló virágainak, továbbá a gyümölcsösök ilyenkor a gombabetegségekre is érzékenyebbek még.

Tavaly az általában 30-40 ezer tonnás kajszitermésnek alig a harmada maradt meg a szüretig, az őszit pedig például a 2012-es nevezetes márciusi havak vitték el: a 60 ezer átlagos évi termés a harmadára-negyedére esett vissza. Idén egyelőre még tartják magukat e gyümölcsfajták, de a március elejei hidegek a Budapest-Hódmezővásárhely vonaltól délre és nyugatra a korai, júniusi érésű fajtáknál alacsony, a késői fajtáknál pedig közepes terméshozam várható – közölte a sajtóval Apáti Ferenc (alelnök, FruitVeb).