A prémium sertéshús tényleg jobb!

Borítókép
A prémium sertéshús tényleg jobb!

Nem csak a külleme szebb, az íze is finomabb a prémium sertéshúsnak – állapítottuk meg az újságíró kollégákkal azon az üzembejáráson és termékkóstolón, amelyet az MCS Vágóhíd Zrt. szervezett Mohácson.

 

1 millió sertés évente

A cég mohácsi üzemében jelenleg egy műszakban dolgoznak teljes kapacitással, ez azt jelenti, hogy hetente 20 ezer normál sertést és ezer kocát vágnak le, darabolnak fel, csontoznak ki, és csomagolnak. A levágott sertések 90%-a frissen hagyja el az üzem kapuit, a maradék fagyasztottan. Kiszolgálják a hazai kereskedelmet, és exportra is termelnek, ami az árbevételük közel 50%-át teszi ki – ismertette a cég paramétereit Pókos Gergely, az MCS Vágóhíd Zrt. vezérigazgatója.

A teljes értékesítésünk nagyából 5%-át teszi ki a prémium hús értékesítése, melyet közel másfél éve kezdtünk el forgalmazni. Növekedési pályán van, mert az alapanyag mennyisége és az értékesítés is folyamatosan bővül. Jelenleg a hazai kiskereskedelmi láncokban, Szlovákiában és Romániában elérhető a termékünk. Azt látjuk, hogy igény van rá, ezért arra törekszünk a Bonafarm Csoport stratégiai partnereként – együtt dolgozva a Bonafarm Csoport sertés- és takarmányágazatával –, hogy a termelési mennyiséggel párhuzamosan az értékesítést is tudjuk bővíteni, és talán néhány év múlva már a termelésünk felét is kiteheti a prémium sertéshús értékesítése – mondta Pókos Gergely.

Mitől jobb a prémium hús?

A patika tisztaságú üzemben azt láttuk, hogy 6 másodpercenként kerül fel egy leölt disznó a kampókra, ezt szakavatott mozdulatokkal a szalagon dolgozó szakmunkások részekre bontják, hogy tetszetősen becsomagolva – a boltokban megszokott módon – sonka, karaj, darálthús termékként kerülhessen hozzánk, fogyasztókhoz. Mindezt gyárcsarnok méretekben, több száz dolgozó együttműködésének eredményeként. A látottak alapján bármelyik terméket szívesen megvásárolnám, ­mert meggyőző az a rend és tisztaság, amely a teljes üzemben tapasztalható, de „A mitől jobb a prémium hús?” kérdésre a következő bemutatóhelyen kaphattunk választ.

„A legjobbat a családnak”

Az a hús, melyet Pókos Gergely megmutatott nekünk, sötétebb és márványozottabb (zsírszövettel hálószerűen átszőtt) volt a szokványosnál, megkülönböztetve a többitől, fekete tálcákba csomagolták. De nem csak a külleméről, az ízéről is véleményt alkothattunk. Nagy Iván BBQ pitmaster igazán finom sülteket készített a prémium alapanyagokból. Mint elmondta, az ételek elkészítéséhez (különösen a BBQ húsokhoz) nagyon fontos a kiváló minőségű alapanyag. A hús színe, márványozottsága, állaga, alapfeltétele a sikeres ételkészítésnek.

Mi a titok?

  1. A vágóhíd a prémiumhúsok előállításához 6,5 hónapos, 120-125 kilogrammos sertéseket használ fel, amelyek kissé idősebbek és súlyosabbak az átlagos hízóknál.
  2. A különleges minőségű sertéseket GMO-mentes takarmányokkal etetik, amelyeket a Bonafarm Csoport takarmányágazata állít elő. Ennek érdekében a Bonafarm hat takarmánykeverő üzeméből hármat teljes egészében GMO-mentes termelésre állítottak át. A GMO-s import helyett a takarmányokhoz felhasznált szóját saját integrációban termeltetik meg, ugyanakkor arra is törekszenek, hogy a receptúrák kevesebb szóját tartalmazzanak a hízótakarmányokban, ezért a repce, illetve más fehérjenövények mennyiségét növelték.
  3. A takarmányokban a sertések preventív jelleggel nem kapnak állományszintű antibiotikumos kezeléseket, a gyógyszerekre szoruló beteg állatokat pedig elkülönítik. Az állatjóléti körülmények nagyban befolyásolják a húsminőséget, ezért az állatok felnevelésekor az uniós előírások szerinti, 0,65 négyzetméteres minimális telepítési sűrűség helyett egyedenként egy négyzetméteres területet biztosítanak. A hízókat pedig olyan telepeken nevelik fel, amelyek a vágóhídtól legfeljebb 150 kilométeres távolságban találhatók, hogy az állatokat érő, szállításkori stresszt csökkentsék.
  4. A GMO- és antibiotikum-mentességet, illetve a hizlalási gyakorlatot a vállalatcsoport belső ellenőrzésekkel kontrollálja, de a rendszer működését éves rendszerességgel független auditorok is vizsgálják.

PICK Friss hús

Többéves fejlesztőmunkánk eredménye a prémium „PICK Friss hús” márkanév alatt kapható termékportfóliónk. A mohácsi vágóhídon előállított prémium hústermékeink GMO- és antibiotikum-mentes takarmánnyal táplált, gondosan nevelt sertésektől származnak. A sertéshúsok eredetét egészen az állat születéséig visszamenően bizonyíthatóan ismerjük, és a termékeink előállítása során is megfelelünk a legszigorúbb élelmiszer-higiéniai és minőségbiztosítási előírásoknak. A magasabb állatjóléti követelmények szerinti gondos nevelésnek köszönhetően pedig az állatok húsa ízletesebb is lehet, így fogyasztóink számára magas hozzáadott értékkel bíró, kiváló minőségű termékeket kínálhatunk – összegezte Pókos Gergely, az MCS Vágóhíd Zrt. vezérigazgatója.

 

 

 

 

 

 

Tartalom közti banner a cikk végére
no