fbpx

„Rengeteg tanulás van ebben a 28 évben”

Írta: Sándor Ildikó - 2019 augusztus 01.

A Veres-testvérek még földmérőként dolgoztak a ’90es évek elején, ám mára 1000 hektáros szántón precíziós gazdálkodást folytatnak Báránd határában, a Hortobágyi Nemzeti Park területén lévő 800 hektáron pedig legeltetnek.

Állattartásukat az extenzíven tartott 1500 juh, valamint 300 magyar tarka és szaporulata adja, növénytermesztésük pedig részben ezt szolgálja ki. Ezen a birtokon már 2012 óta RTK biztosította az automata kormányzású traktoroknak a jelet, azaz a precízió alapját, a fiatal generáció munkába állásával viszont felgyorsult a korszerű technológia iránti igény. Már a gépszínben startol az a tőszám-differenciálásra alkalmas vetőgép, aminek munkáját a közelmúltban végzett NDVI-alapú talajminta-vételezésre fogják építeni. Most épp minden figyelem egy célon van: biztosítani a 48 órán belüli kelést majd, természetesen legalább 98%-os tőszámtartás mellett. A precíziós irányába mutató fejlesztés persze vetés után sem fog megállni, bár már 83 hektáron öntöznek, ennek fejlesztésében, valamint sávos művelésben és talajkímélésben gondolkodnak, és közben megállíthatatlanul számolnak.

A birtok kuriózuma és a család büszkesége a hazánkban egyedülálló csengőgyűjtemény, ami amellett, hogy néprajzi értékkel bír, őseink és a teljes magyar állattartás előtti tisztelgés.

Augusztus 1-től 20-ig Ön is szavazzon kedvenc jelöltjére a Magyarország Legszebb Birtoka Facebook-oldalán!