fbpx

Az ember akaratlanul is stresszeli házi kedvencét

Írta: Barna Ferenc - 2021 május 22.

Az ember és a kutya esetében is – néhány hónapra visszamenően – kimutatható a stressz-szint a szőrzetben lévő stresszhormonok alapján.

A svédországi Linköpingi Egyetem kutatásáról a PHYS ORG tudományos-ismeretterjesztő hírportál számolt be, melynek eredményeként kimondták, hogy a kutyák által tartósan megélt stressz összefügg a gazdával.

 

Mezőgazdaság, ember és kutya
Kutya és ember, egymásra hangolva (Fotó: Cseh Szilvia, Kutyafotózás)

 

A kutatás során különböző fajtájú kutyáktól vettek mintát

A szakemberek különböző fajtájú kutyáktól és a gazdáiktól vettek mintákat, amelyekben megmérték a kortizolkoncentrációt.

A tanulmány 18 vadászkutyára, köztük norvég elkhundra és tacskóra, valamint a farkasokhoz genetikailag közelebb álló ősi fajták 24 képviselőjére, egyebek között siba inura, basenjire és szibériai huskyra terjedt ki.

A gazdák mindegyike kitöltött egy kérdőívet, mely az állattartó és a kutyája személyiségére fókuszált. Kérdezték őket a kedvenceikkel való kapcsolatukról: miként élik meg az interakciót a kutyájukkal, érzelmileg mennyire kötődnek hozzájuk, és milyen problémákkal jár együtt számukra a kutyatartás.

 

A vizsgálat konklúziója

A szakember szerint a kutya-gazda kapcsolat hatással van a kutya stressz-szintjére, noha az eredmény kevésbé volt hangsúlyos az ősi fajtáknál.

„Az eredmények azt mutatták, hogy a vadászkutyák esetében a gazdi személyisége befolyásolta az állatok stressz-szintjét, de érdekes módon az ősi fajtáknál ez nem volt megfigyelhető” – mondta Lina Roth, az egyetem munkatársa.

 

Mezőgazdaság, ember és kutya
A pásztor és juhászkutyák szoros együttműködésre képesek az emberrel, a stressz-szint visszatükröződése ezzel párhuzamosan érezhetőbb (Fotó: Cseh Szilvia, Kutyafotózás)

 

Korábbi kutatási eredmények is igazolják az összefüggést

Ugyanez a kutatócsoport egy korábbi tanulmányban kimutatta, hogy a pásztorkutyák, amelyek szoros együttműködésre képesek az emberrel, gazdájuk hosszú távú stressz-szintjét tükrözik. A szakemberek most figyelembe vették a pásztorkutyák és gazdáik közötti kapcsolatot is, aminek nyomán egyértelművé vált, hogy az szintén jelentős befolyással van a hosszú távú stresszre ezeknél a kutyáknál.

Az eredmények szerint a kutya-gazda kapcsolat az ősi fajtáknál befolyásolja legkevésbé a tartós stresszt. A vadászkutyák esetében egyértelmű a kapcsolat a kutyák stressze és a gazda személyisége, valamint a kutya-gazda kapcsolat között, ám kizárólag a pásztorkutyák képesek tükrözni gazdájuk stressz-szintjét.

 

Mit látsz a kutya szemében?

Szerkesztőségünknek nyilatkozott Cseh Szilvia, kutyafotós, aki rendszeresen találkozik a négylábú kedvencekkel és gazdáikkal. Jellemzően a természetben, többségében juhászkutyákkal foglalkozik.

Minden fotós valamennyire pszichológus, meg kell találnia a megfelelő utat a kutyához és a gazdihoz egyaránt, csak így készülhetnek el a megfelelő képek.

 

Mezőgazdaság, ember és kutya
Kutya és ember, egymásra hangolva (Fotó: Cseh Szilvia, Kutyafotózás)

 

– Milyen gyakorisággal fényképezel kutyákat?

Cseh Szilvia: Elég változatos a fotózásaim gyakorisága, mert főként kültéren fotózom, így nagyban befolyásolja a munkámat az időjárás. Alapvetően heti 3-4 fotózást szoktam bevállalni a szabadidőmben, hogy mindenkinek időben fel tudjam dolgozni a képeket és át tudjam adni a kész munkákat. Néha előfordul, hogy egészen telített lesz egy hét, például amikor valamilyen virágos képeket szeretnének a gazdik, és csak egy adott időszakban van rá lehetőségünk elkészíteni ezeket.

– Milyen fajtákkal találkozol leggyakrabban?

CsSz: Szerencsésnek érzem magam, mert az ismeretségi körömnek köszönhetően néhány fajtát egészen közelről megismerhettem, illetve egyre több gazdi jár hozzám például ausztrál juhászkutyával, így őket ismerem talán a legjobban. Mellettük pedig sokat járunk kirándulni közép- ázsiai juhászkutya barátainkkal is, tehát főleg juhász és pásztorkutyákkal vagyok együtt.

– Mennyire tükrözi a kutya gazdáját fizikailag, külsőleg? Csináltál-e már ilyen sorozatot?

CsSz: Érdekes kérdés, sokszor én is eltűnődőm, vannak-e hasonlóságok kutya ás gazdája között. Külsőleg eddig nem fedeztem fel annyi hasonlóságot, de személyiségeket tekintve annál inkább. Felelős gazda nyilván olyan energiaigényű kutyát választ maga mellé, akit aztán kellőképpen tud is foglalkoztatni.

Nemrégiben készítettünk egy gazdis sorozatot, ahol valóban egy olyan album született, ahol hűen meg tudtuk jeleníteni, mi is fontos igazán a gazdának és kutyájának, mik azok az elemek, amik őket hűen tükrözik. Adott például egy borzasztóan barátságos és nyugodt közép- ázsiai juhászkutya, Irina és gazdája, akik rengeteget sétálnak, fedezik fel a környék szépségeit, így nem csak portrék készültek, hanem a tájat is bemutattuk körülöttük egy séta során. Szerintem nagyon jól átadják az egésznek a hangulatát és látszik, mennyire kötődnek egymáshoz.

 

Mezőgazdaság, ember és kutya
Irina, a barátságos és nyugodt közép- ázsiai juhászkutya (Fotó: Cseh Szilvia, Kutyafotózás)

 

– Észrevetted már, hogy a gazda személyisége, pszichés jellemzői megjelenik a kutyánál?

CsSz: Abszolút. Hozzám főleg olyan gazdik és kutyáik járnak, akik a mindennapi életben is szorosan együttműködnek, vagy magasabb szinten vannak foglalkoztatva. Ennek köszönhetően kiválóan megfigyelhető a kettejük kémiája vagy hasonlósága, főleg, ha már régebbi ismeretségről van szó. Például egy Ausztrál juhász, Ricky szerintem hozza a gazdája végtelenül barátságos, kissé bohókás, de ugyanakkor nyugodt jellemét. Ő, elmondása szerint, nem annyira látja a hasonlóságot, de külső szemmel nézve nagyon is akadnak közös pontok.

– Fotózás előtt kivel kezded a ráhangolást, kit kell megnyugtatni (gazda vagy kutya)?

CsSz: Nem szoktam én ajtóstól rontani az ő terükbe. Helyette megvárom, amíg a gazda engedélyezi a kutyának a kocsiból való kiszállást, és amíg a kutya kezdeményezi az ismerkedést. Legtöbbször szinte azonnal kezdhetjük a munkát, de van, hogy hagynunk kell őket egy kicsit felfedezni a környéket, és hogy kimozogják magukat. A gazdával rögtön egyeztetek, mi az, amit kérhetünk a kutyától vagy esetleg milyen szituációkat kerüljünk. Elsősorban a gazdától kérem a kutya irányítását, ezért vele kell először közölnöm, hogyan tudunk együtt dolgozni.

A kutya megnyugtatásában én is lehetek segítség. Például csak a nyugodt állapotában jutalmazom vagy simogatom meg, akkor foglalkozom vele.

– A gazdák stresszes állapotát – tapasztalataid szerint – tükrözik a kutyák?

CsSz: Igen, ez sokszor megfigyelhető. Amennyiben a gazda feszült, türelmetlenebb, akkor a kutyán is megfigyelhetők ugyan ezek a jelek. Kevésbé hajlandó együtt dolgozni, zavartabb lesz a koncentrációja és látni rajta, hogy nem érzi olyan jól magát egy adott helyzetben.

 

Mezőgazdaság, ember és kutya
Kutya és ember, egymásra hangolva (Fotó: Cseh Szilvia, Kutyafotózás)

 

– Ha igen, vettél észre ezzel kapcsolatban fajtajellemzőt?

CsSz: Szerintem, ahol kutya és gazdája magas szinten állnak egymással kapcsolatban, akikkel én találkozom, ott általánosságban elmondható, hogy hatnak egymás állapotára. Nyilván azok a fajták, akik a tenyésztésük során szorosabban kellett, hogy együttműködjenek az emberrel, ott feltehetőleg jobban érezhetők ezek a hatások.

 

Forrás: MTI és Cseh Szilvia