Sivanto prime preimer a Bayertől

Borítókép
Sivanto prime preimer a Bayertől

Sivanto prime preimer a Bayertől

A Bayer Hungária Kft. országjáró Szőlő Szimpóziumot rendezett februárban, ahol négy helyszínen mutatták be az idei év nagy Bayer újdonságát, a Sivanto prime szívókártevők elleni rovarölő szert.

Stratégiánkban az innováció kiemelt szerepet kap, szeretnénk éllovasok lenni azon cégek között, akik új megoldásokat hoznak piacra. Ilyen szempontból ünnepnap ez a mai, hiszen egy új terméket, egy új hatóanyagot tudunk itt bemutatni, ami nem más, mint a Sivanto prime. Digitalizációban szintén készülünk előrelépni, mivel a mezőgazdaságban is egyre nagyobb szerepet fog betölteni ez a szegmens, illetve a fenntarthatóság, amire szintén nagy hangsúlyt fektetünk. Fontos, hogy mindent úgy tegyünk, hogy amit utódainkra hagyunk, azt ők is tudják majd hasznosítani – mondta köszöntőjében Tora Péter, a Bayer Hungária Kft. üzletágvezetője. A szőlő aranyszínű sárgaság hazai és uniós helyzetképéről Balázs Gergely, a Nébih növény-egészségügyi osztályának felügyelője prezentált, aki többek között kitért a szőlőtermelőknek szóló, márciusban benyújtható támogatásra, mely a szőlőültetvényeken károsító amerikai szőlőkabóca elleni megelőző védekezéshez ad segítséget. A támogatás a védekezési időszakban a szőlőültetvényen kijuttatott növényvédő szer vételárához vagy a gépi bérmunka-szolgáltatás formájában elvégzett növényvédelmi költségeihez nyújt 75 százalékos, vissza nem térítendő hozzájárulást. Balázs Gergely zárszóként megjegyezte: nagyon reméli, hogy minél többen éltek ezzel a pályázati lehetőéggel.

Sivanto prime premier

Az új és egyedi Sivanto prime rovarölő szer tökéletesen összhangban van a termeléssel, megfelel a XXI. század elvárásainak: nagyon gyors hatású, rugalmas kijuttathatóság jellemzi (akár virágzásban is), hatékony a szívókártevők széles köre ellen, emellett gazdaságos és megbízható. Röviden így lehetne jellemezni a szer pozitív tulajdonságait. A Sivanto prime formulációja (SL) egy speciális emulgeátoron alapul, amit először ebben a készítményben alkalmaztak. Ez gyorsabb felszívódást, szállítódást és hatáskifejtést tesz lehetővé, illetve jobb hidegtűréssel, keverhetőséggel, és látványosan gyorsabb oldódással is rendelkezik. Az utóbbi időben a klímaváltozáshoz és az átlaghőmérséklet-növekedéshez igen gyorsan alkalmazkodó szívókártevők (levéltetvek, levélkabócák és levélbolhák) nagymértékű elszaporodására kiváló megoldást jelenthet a Sivanto prime, hiszen hatásspektruma pont ezekre irányul. A Bayer újdonságát a kft két menedzsere: Lovász Csaba és Hegyi Tamás mutatta be, majd őket követte Fogl Tamás fejlesztési menedzser, aki összefoglalta a tavalyai év klimatikus kihívásait, majd rátért a 2014 óta a piacon lévő, egyik meghatározó „lisztharmat-specialistájára”, mely nem csak szőlőben, hanem csonthéjasokban és almánál is használható, ez a termék nem más, mint a Luna Experience gombaölő permetezőszer.

Lovász Csaba, Fogl Tamás, Hegyi Tamás, Rónai Gábor, Tora Péter, Kratancsik Elvira

Zászlóshajó: fenntarthatóság

A Bayer a fenntarthatóságra legalább annyi energiát fordít, mint a növényvédő szerek fejlesztésére. A cég számára a fenntarthatóság a vállalat jövőbeni életképességét, és az üzleti stratégiánk elválaszthatatlan részét képezi. – A túlnépesedés miatt a mezőgazdasági termelés szerkezetét idővel meg kell változtatni, ráadásul fenntartható módon, azaz olyan technológiákat és technikákat kell alkalmaznunk, amelyek révén a társadalom és a környezet egyensúlyban marad. Ma ki tudjuk elégíteni a szükségleteinket, de fontos, hogy az utódnemzedék is meg tudja majd ezt tenni – hangsúlyozta Kratancsik Elvira, a kft fejlesztési, engedélyeztetési osztályának vezetője.

A nagysikerű Szőlő Szimpózium Rónai Gábor területi képviselő előadásában a Bayer komplett 2019-es technológiai ajánlatával zárult, így a jelenlévők is választ kaphattak kérdéseikre.

Felvételeink: www.agraragazat.hu/galeriak

 

Tartalom közti banner a cikk végére
no