fbpx

Sokéves rekord mellett idén kétszer is jól jártak a gazdák

Írta: Kohout Zoltán - 2020 október 05.

Tovább nyílt az agrárolló, és nagyot kaszálnak a gazdálkodók az árfolyam-változásokon is.

 

 

6%: jó árakkal nyílt az agrárolló

Bő 6 százalékkal magasabbak voltak az idei év első felében a mezőgazdasági termelői árak, mint a tavalyi első 6 hónapban. Az úgynevezett agrárolló tovább nyílt, vagyis a termelői és ráfordítási árak közti különbség a gazdák javára változott: az árak 6,5, a ráfordítások átlagosan 0,2 százalékkal nőttek csak. Nagy volt persze a szórás a különféle termékkörök között. Az élő állatok és állati termékek áremelkedése majdnem elérte a 9 százalékot, míg a növényi termékek alig több mint 5 százalékkal drágultak a tavalyi első félévhez képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. (5,2%). Előbbi növekedését elsősorban a vágósertés, utóbbiét leginkább a gyümölcsök drágulása okozta. Összességében az agrárolló-érték meghaladta a 106 százalékot, ami az utóbbi 5 évben kimagaslóan a legjobb eredmény.

 

 

A gabona olcsóbb, a gyümölcs drága

A gabonafélék átlagos 5,5 százalékos árcsökkenését – a búza ára 9,3, a kukoricáé csaknem 1 százalékkal esett – a gyümölcsök ára kimagaslóan ellensúlyozta: e szektorban 43 százalékos volt az emelkedés a tavalyi időszakhoz mérten. A legnagyobb mértékben (közel háromszorosára) az őszibarack ára nőtt; a szezonális gyümölcsök közül a meggy és a cseresznye összességében durván 1, az eper viszont 50 százalékkal drágult. A zöldségfélék ára szintén 1 százalékkal nőtt – miután bár a vöröshagymáé majdnem harmadával csökkent, az uborkáé és a paradicsomé emelkedett (15-13 százalékkal).

 

Vágósertés- és élőállat-árak

Az élő állatok és állati termékek terén az történt, hogy míg a vágósertés ára három hónap alatt 20 százalékkal csökkent – elsősorban a járvány következtében kialakult értékesítési problémák miatt –, addig az élő állatok ára 11 százalékkal nőtt az első félévben. Mindezzel együtt végül is a vágósertés ára összességében 24 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Összességében az állati termékek ára 4,9, ezen belül a tejé 4,3 százalékkal nőtt.

 

 

Olcsóbb műtrágya és energia

Az áremelkedésekkel párhuzamosan – noha számos ipari termék ára nőtt – a gazdáknak kevesebbet kellett költeniük, mint a tavalyi első félévben. A műtrágyaárak 7,7 százalékkal lettek olcsóbbak (az egyszerű műtrágyák ára 8,9, az összetett műtrágyáké 5,2 százalékkal mérséklődött). Ezt elsősorban az energiahordozók árának drasztikus csökkenése eredményezte: a műtrágyák alapanyagául szolgáló földgáz és kőolaj jegyzési átlagára az idei félévében jelentősen visszaesett a 2019 végén mérthez képest. Emellett a takarmányok ára 1,7, ezen belül az egyszerű takarmányoké 3,3, a keveréktakarmányoké 0,7 százalékkal lett alacsonyabb.

 

Fontos még a növényvédő szerek piaca: ezek 2, az állatgyógyászati készítmények 7,4 százalékkal drágultak ugyan, de a már említett komponensek: az energiahordozók és kenőanyagok ára 4,5, ezen belül az üzemanyagoké 6,6 százalékkal lett olcsóbb. Mindezt még a gépberuházások csaknem 5 százalékos emelkedése sem tudta ellensúlyozni.

 

 

Árfolyam: ezúttal nem visz, hanem hoz

Mindeközben a forint–euró-árfolyamkülönbség is azon gazdák pénztárcájára játszik, akik megfelelnek a közvetlen kifizetésű terület- és/vagy állatalapú támogatások feltételeinek – írja rövid, de velős cikkében laptársunk, a Mezőhír. Miután az elszámolás az euró és a forint szeptember 30-i állása alapján történik. Ekkor dől el, hogy mennyi lesz a következő évre szóló támogatás, és ennek 70 százalékos előlegét hazánkban már október 16-án elkezdik folyósítani. Most pedig az euró-árfolyam – szemben a tavalyi 335-tel 365,5-ön áll –, azaz majdnem 10 százalékkal magasabb – miközben a támogatott terület és a támogatási keret nem változott lényegesen.