fbpx

Főként állattartó telepeket korszerűsítenek uniós forrásokból Csongrádban

Írta: Szerkesztőség - 2013 szeptember 23.

Állattartó telepek korszerűsítésére jut a legtöbb forrás a Csongrád megyében az Európai Unió 2007 és 2013 közötti költségvetéséből – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vasárnap az MTI-vel.

A közlemény szerint Hódmezővásárhely volt a Darányi Ignác Terv Új Magyarország Vidékfejlesztési Program országjáró roadshow-jának utolsó vidéki állomása.

A rendezvényen Bitay Márton, a VM állami földprogramért felelős államtitkára azt mondta, ebben az uniós költségvetési ciklusban mintegy 1400 milliárd forintnyi támogatás áll Magyarország rendelkezésére mezőgazdasági és vidékfejlesztési célokra.

Csongrád megyében közel 9100 nyertes több mint 53 milliárd forintnyi támogatásban részesült – tette hozzá.

Az államtitkár szerint a régiók nagy részéhez hasonlóan a legtöbb forrás itt is az állattartó telepek korszerűsítésére jutott.

 

Főként állattartó telepeket korszerűsítenek uniós forrásokból Csongrádban

 

Jelentősek voltak a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához (2,6 milliárd forint), a kertészetek korszerűsítéséhez (5,9 milliárd), az önálló, építéssel nem járó gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez (2,8 milliárd) nyújtandó támogatások, vagy az agrár-környezetgazdálkodási kifizetések (8,1 milliárd) is – ismertette.

Almási István (Fidesz), Hódmezővásárhely polgármestere azt hangsúlyozta, hogy a családi gazdaságok támogatása kiemelten fontos ma Magyarországon, hiszen a magyar vidék számos lehetőséget rejt magában, amelyek csupán a kiaknázásra várnak.

Az európai uniós fejlesztési és nemzeti költségvetési forrásokat is felhasználó Darányi Ignác Terv Új Magyarország Vidékfejlesztési Programját azért indította útjára 2012-ben a magyar kormányzat.

Több átfogó, egymással szorosan összefüggő területen – agrár- és élelmiszergazdaság, vidékfejlesztés, környezet- és természetvédelem – támogassa a vidéki Magyarország fejlődését – olvasható a közleményben.

 

MTI 2013. szeptember 22.