fbpx

Új energianövény Magyarországon: a Kínai Császárfa

Írta: Szerkesztőség - 2012 február 14.

2012. január 10-én Dr. Steier József a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Energiaipari Szakmai Osztályának, illetve az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület esztergomi szervezetének elnöke, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara épületében egy új energianövényt: a Kínai Császárfát, vagy másik nevén Smaragdfát (Paulownia elongata) mutatta be.

A növény rokon faja a Paulownia tomentosa a kertészek számára ismerős faj, hiszen kiskertekbe gyors növekedése, robosztus megjelenése, valamint gyönyörű lila bugavirágzata miatt előszeretettel ültetik.

A kertészeti faj fiatal korában kismértékben fagyérzékeny, ezért ültetése védett fekvésbe javasolt.

Latin nevét I. Pál orosz cár lányáról Anna Pavlovna hercegnőről, későbbi holland királynéról kapta.

Őshazájában, ha egy családban lány gyerek született, ilyen fát ültettek, hogy majd hozományként abból készítsék el a férjhez menő lány valamennyi bútorát és eszközét.

A Paulownia elongata amerikai szelekció eredményeként létrehozott hibrid faj, amely fagytűrés jóval jobb – akár -29 C° – mint az alapfajé.

Bár gyökérdugványokról is jól szaporítható, in vitro módon (mikroszaporítás) szaporítják.

 

A fa szélsőséges csapadékviszonyok között (500-3.000 mm/év) is megél.

Gyorsan nő, évente 2-3 m magassági és 4-5 cm átmérő gyarapodásra lehet számítani.

Visszametszés után jól sarjad. Mélyen gyökeresedik, így nem zavarja a közelében élő termesztett növényeket.

Nagy lombozatával javítja a mikroklímát, növeli a levegő páratartalmát, és gyengíti a szél szárító hatását.

Erdőnek telepítve 4 évesen már 800 t CO2-t és 48 t port köt meg évente, emellett 580 t O2-t termel, ezért a CO2 kvóta kereskedelem (Carbon-Credit) perspektivikus növénye is lehet.

Magyarországon az első, 2 ha-os ültetvényt 2011.06.19-én Tompa és Kelebia között telepítették, és 2012-ben további kb. 20 ha telepítését tervezik Magyarország több pontján, de elsősorban a Homokhátság területén.

A fa telepítési sűrűsége energetikai, biomassza céllal 4 x 4 méteres kötésben 625 db/ha, szálfa termelésre 5 x 4 méteres kötésben 500 db/ha.

A letermelhető faanyag 3 éves vágásfordulóban – összesen nyolcszor a 24 éves ültetvény élettartam alatt – 0,4 m3/tő, azaz 250 m3/ha biomassza, vagy 8 éves vágásfordulóban – összesen háromszor a 24 éves ültetvény élettartam alatt – 1 m3/tő, azaz 500 m3/ha szálfa.

Az ültetvény a tavaszi telepítést követően a sorokban fóliatakarást, és három évig heti rendszerességgel csepegtető öntözést igényel.

Mivel levele tápanyagban gazdag, ízletes, esetenként jelentős vadkárral is számolni kell.

A szaporítóanyag kis kiszerelés esetén 7.500 Ft/tő, nagyobb volumenben, 1 ha felett pedig a teljes telepítési költség 5.000-5.500 €+ÁFA/ha.