fbpx

Szakmai továbbképzés szaktanároknak, a MEGFOSZ rendezésével

Írta: Kristóf Imre - 2019 november 19.

Szaktanári továbbképzést szervezett a Herman Ottó Intézet a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének (MEGFOSZ) szakmai rendezésével, a mezőgazdasági szakmacsoport szaktanárai részére. A november elején megtartott szaktanári továbbképzések az új, illetve az újszerű technológiák elméleti és gyakorlati bemutatását helyezték előtérbe, esetenként gyakorlati lehetőséget is biztosítva a szaktanárok részére.

Egy téma, két országrész

Azért, hogy az ország minden területéről érkező szaktanárok megismerhessék a gyakorlatban is az újszerű technológiákat a továbbképzést a MEGFOSZ az idei évben is az ország két helyszínén, egy időben, egy tematika mentén rendezte meg. A dunántúli részen az Axiál Kft, míg a keleti országrészben a KITE Zrt. várta az érdeklődő szaktanárokat. A gyakorlati képzésre nagy volt az érdeklődés, a két helyszínen 76 szaktanárnak tartották meg az előadásokat. A nap témája: a „Hozammérési technológiák és a kijuttatás térképek készítése/használata a gazdaságos termelés, valamint a környezetterhelés csökkentésének érdekében” című előadás volt.

Kombájn a teremben!

A délelőtti szakmai előadások után, a gyakorlatban is megtekinthették a szakoktatók a gazdaságos termelés, és a környezetterhelés-csökkentése érdekében történő gépbeállításokat. A szaktanárok az elméleti és gyakorlati bemutatókon látott új ismeretek elsajátításával, a kapott információkat, a mezőgépésznek tanuló diákok számára át tudják adni, az oktatás során.

Képek forrása: MEGFOSZ és KITE Zrt.