fbpx

Hódítás a Neuschwanstein kastélyban

Írta: Szerkesztőség - 2014 augusztus 07.

Több évi lendület után egy kissé nyomott a mezőgazdasági gépipar piaca – hangzott el az AGCO/Fendt nemzetközi sajtótájékoztatóján Németország minden bizonnyal leglátványosabb pontján, a Neuschwanstein kastélyban. Ez akár rossz hír is lehetne, de a Fendt történetében a tavalyi és idei év is a pozitív rekordokról szól.

Az elmúlt évet a Fendt ismét egy rekorddal, azaz több mint 20%-kal több piacra dobott traktorral zárta. Valószínűsíthető, hogy a tavaly eladott 17.837 db traktort ismét megközelítik az erőgépek értékesítésének területén világszerte. Vegyük sorra, hogy milyen újdonságokról hallhattunk, mitől várható a Fendt további szárnyalása.

- Bemutatkozott a Fendt 1000 Vario

FUSE, ami az AGCO technológiákat összekapcsolja

Az AGCO/Fendt a Variotronic koncepcióját új, innovatív funkciókkal egészítette ki. Arra is lesz a jövőben lehetőség, hogy a VarioGuide szántóföld-beállításait a járműpark más gépeivel is harmonizáljuk. Ízelítőül összegyűjtöttünk párat a XXI. századi technikai szolgáltatásaiból.

Amikor a munkaeszköz irányít

A Variotronic IM-nek köszönhetően a csatolt munkaeszköz vezérli a traktort. Ehhez ISOBUS-on keresztül összekötik a traktorral az eszközt, amely meghatározott funkciók elvégzésére utasítja a traktort, pl. egy hidraulika szelepet használjon a körbála préselésnél vagy pedig a haladási sebességet adja meg a traktornak. Amikor a körbála elkészült, a bálázó jelez a traktornak, hogy csökkentse a sebességet és álljon meg, hogy megkezdődhessen a bála csomagolása, összekötése. Így minden körbála ugyanolyan minőségű és egyformán tömör lesz. További előnye a Variotronic IM-nek, hogy a gépkezelő érezhetően megkönnyebbül, és kizárólag a folyamatok optimalizálásának és a munka eredményének szentelheti figyelmét. A biztonság kedvéért a gépkezelőnek minden funkciót egyesével el kell fogadnia, és arra is lehetősége van, hogy bármikor, bármelyik automatikus funkciót kézi vezérlésre állítsa.

- Bemutatkozott a Fendt 1000 Vario

Műholdas adatátvitel

Az automatikus VarioGuide párhuzamvezető rendszerrel, amely a legkorszerűbb műholdas technológiával működik, a felhasználók éjszaka és rossz látókörülmények között is nyugodtan dolgozhatnak, és figyelmüket teljes mértékig a csatolt munkaeszköznek szentelhetik. Eddig a felhasználóknak a szántóföld adatainak – mint a nyomtáv vagy az akadályok – lekérdezéséhez minden traktorral külön be kellett járnia a területet. Mostantól megvan a lehetőség arra, hogy a szántóföldhöz tartozó beállításokat az egyik traktorról egy másik mezőgazdasági gépre vagy USB-stick segítségével akár egy számítógépre is átvigyék.

Automata „titkárnővel”

A dokumentáció a mezőgazdasági vállalkozások korszerű vezetésének legfontosabb alapja. A Varioterminálba integrált VarioDoc-kal az adatokat egyszerűen dokumentálhatja és lekérdezheti.

Eddig a nehéz talajmegmunkálás esetében a sebesség megadása gyakran pontatlan volt a csúszás mértékétől függően, mivel gyakran hiányzott a radar a traktorokból. Mostantól a VarioDoc és a VarioGuide által szolgáltatott műholdas pozíciójeleket is felhasználja a rendszer a szlip és a pontos sebesség kiszámítására.

A kastély főszereplője ezúttal: a Fendt 1000 Vario

A professzionális gazdák és bérvállalkozók számára egy teljes palettát kínál prémiumkategóriás vezérgépeiből a Fendt. A Vario-program legfeltűnőbb tagja kétség kívül az új 1000 Vario, a teljesen új fejlesztésű univerzális nagytraktor a nemzetközi sajtó előtt most mutatkozott be.

A Fendt 1000 Vario az egyszerű és könnyű kezelhetőségével tűnik ki kategóriájában. Ez a traktor a maximális 3,6 m magasságával és 14 tonna önsúlyával sokkal könnyebb, fordulékonyabb, áttekinthetőbb és ebből adódóan lényegesen sokoldalúbb, mint társai. Épp ezért széleskörű felhasználásra lett tervezve: a nehéz talajmunkákra fejlesztették, és ennek ellenére teljesen „közút-kompatibilis” a 60 km/h maximális sebességével.

Az új fejlesztésű nagyméretű gumiabroncsoknak (hátsó kerékátmérő 235 cm) és a sokféle pótsúlyozhatóságnak köszönhetően a nagyteljesítményű vontatótraktor a vonóerőt különösen hatékonyan tudja a talajra átvinni. Mindezt kiegészíti és tovább támogatja a VarioGrip keréknyomás szabályozó rendszer, amely révén a vonóerő érezhetően tovább nő.

A Fendt 1000 Vario négy különböző teljesítménnyel kerül majd gyártásba: Fendt 1038 Vario (380 LE), Fendt 1042 Vario (420 LE), Fendt 1046 Vario (460 LE) és a topmodell a Fendt 1050 Vario 500 LE maximális teljesítménnyel.

A nagytraktor 12,4 literes hathengeres MAN motorral szerelt. Nagy nyomaték, ami már alacsony fordulatszámon is rendelkezésre áll, és a traktornak kiváló dinamikát kölcsönöz. A kompakt motorban, a CommonRail nagynyomású befecskendező rendszer gondoskodik a kiváló beporlasztásról és égésről végső soron az alacsony üzemanyag fogyasztásról.

A bizonyított, fokozatmentes hajtómű átalakult az 500 LE teljesítmény átvitelére alkalmas hajtómű-hátsóhíd modullá TA400 (transaxle). Továbbra is mechanikus és hidraulikus teljesítmény elágaztatáson alapul, és kiváló gazdaságosságával, jó hatásfokával és hosszú élettartamával, valamint üzembiztonságával tűnik ki.

A hátsó TLT a motortól közvetlenül kapja a hajtását, így kiváló hatásfokkal rendelkezik. A Traktor-Management System TMS a határterhelés-automatikával (2.0) automatikusan és a leterheltség függvényében szabályozza a sebességet és a motorfordulatszámot. Az eredmény: a beállított sebességet gyorsan eléri, és állandó értéken tartja, dinamikus haladás leterhelés mellett is, illetve igény esetén azonnal gyorsít a Kickdown-Modusnak köszönhetően.

- Bemutatkozott a Fendt 1000 Vario

A különféle piaci igényeknek való megfelelés érdekében, a Fendt 1000 Vario 40, 50 és 60 km/h végsebességgel kerülhet le a gyártószalagról. A teljes körű futómű és biztonsági koncepció (VarioGrip, Fendt Stability Control, Független kerékrugózás, kétkörös fékrendszer, Reaction-kormányrendszer, asszisztenciarendszerek a lassuláshoz és a féklámpához) kimagasló utazási biztonságot nyújt a közúton és a szántóföldön egyaránt.

Az új Fendt 1000 Vario egy nagyteljesítményű hidraulikarendszerrel – két elkülönített kiváló hatásfokú körrel – kerül felszerelésre. Két egymástól független axiál-dugattyús szivattyú az igényelt térfogatáramnak és nyomásnak megfelelően szolgálja ki a két kört.

A hajtómű- és a hidraulikaolaj tartály egymástól elkülönített. Ezzel az olajok keveredése kizárt, és így megoldódik az aktív hajtóművédelem. Ennek köszönhető az is, hogy bioolajok felhasználására is lehetőség van a kihelyezett hidraulikaköröknél.

A hátsó vonókarok külön szerszám nélkül egy felső parkoló állásba fixálhatók, így több hely marad a vonókarok és a kocsirúd (gerendely, stb.) között.

Természetesen megfelel a kipufogógázokról szóló Tier 4 károsanyag kibocsátásról szóló előírásoknak, az AGCO/Fendt e szériát a legmodernebb motor és hajtómű technológiával szerelte fel.

A már ismert x5 vezetőfülkét teljesen áttervezték, most még nagyobb kényelemmel, jobb ergonómiával várja a gépkezelőket. A belső burkolatok kellemes tapintású, könnyen tisztítható ún. Softtouch-felületet kaptak. A jobb kezelői kényelem érdekében a vezetőülés most a kormánnyal szinkronban mozog.

A Fendt 1000 Vario méretei miatt az oldalsó üvegeket és a szélvédőket a jobb kitekintés és a tágas térérzet érdekében 80 mm-rel lesüllyesztették. Emellett kiegészítő tároló rekeszeket, ital-, valamint irattartókat iktattak be.

A vezetőfülke ajtaja 85 mm-rel szélesebb lett. A fel- és leszállás lépcsőjének alsó lépcsőfoka pedig – abroncsmérettől függően – két különböző pozícióba állítható.

Az árnyékmentes megvilágítás érdekében a munkalámpák keresztben világítják meg a traktor előtti területet.

A tökéletes klimatizálás érdekében a nagy teljesítményű klímarendszerbe két ventilátort szereltek be a frisslevegő ventilátor mellé. Egy új, megnövelt légcsatorna, elpárologtató és 22 légbeömlő nyílás gondoskodik a kellemes vezetőfülke klímáról és a huzatmentes, egyenletes légcseréről. A jó kilátás érdekében a traktor 16 db a kormányoszlopba integrált levegőfúvókával és az opcionálisan rendelhető: fűthető, ragasztott biztonsági szélvédővel is felszerelhető.

A 800 és 900 Variok-nál már megismert, a szélvédőn elhelyezett 300°-os szögben törlő ablaktörlő lapát és egy fúvóka gondoskodik arról, hogy tetszőleges időjárás esetén is előre, ill. a kerekekre is jól rálásson gépkezelő. A Fendt 1000 Vario traktor jobb ablakán egy további ablaktörlő (250°), ill. fúvóka került elhelyezésre a jobb kilátás érdekében. Az opcionálisan választható fűthető bőrülésnek és aktív ülésklímának köszönhetően a traktor maximális kényelmet nyújt.

A 400-nál is több mérnök munkájának láthattuk a legújabb eredményeit. Ennek köszönhetően számtalan rekordot megdöntött a Fendt ezúttal, statisztikában, gyártásban, lóerőben, és lássuk be rendezvényszervezésben is felülmúlta a legmerészebb álmokat.

- Bemutatkozott a Fendt 1000 Vario

A nemzetközi sajtótájékoztatón készült fotóink a www.agaragazat.hu galériájában megtekinthetőek.