fbpx

Szuperegyetem: jobb bért, új lendületet várnak a nagy elbocsátástól

Írta: Kohout Zoltán - 2020 november 03.

A dolgozók bő 10 százalékát elbocsátják, racionalizálják a szervezeti struktúrákat, és a megtakarításból talán bért is emelnek jövőre. Erőteljes karcsúsítással próbál pénzügyi egyensúlyt teremteni a nyáron alapított magyar agrár-szuperegyetem.

Közép-Európa legnagyobb agrár-felsőoktatási intézményrendszerét, szinte az egész országra kiterjedő hálózatot hozott létre az állam négy egyetem összevonásával – írtuk nyár derekán, amikor kormánydöntésre a Szent István és a Kaposvári Egyetem, az Esterházy-egyetem Gyöngyösi Campusa és a Pannon Egyetem Georgikon Karának integrációjával létrejött új Szent István Egyetem.

 

Az intézmény azonban komoly pénzügyi problémákkal küzd – derült ki az egyetemi vezetés dolgozókhoz írt tájékoztatójából. A sok éve folyamatosan csökkenő hallgatói létszám egyre súlyosbodó alulfinanszírozottsághoz és fokozatosan növekvő működési hiányhoz vezetett. Emiatt jelentős költségcsökkentésre van szükség, sőt, a jelenlegi szervezeti modellt jellemző párhuzamosságokat, bürokratikus folyamatokat és túlméretezett szervezet is le akarják építeni. Nem általános létszámcsökkentés az egyetem célja, hanem hatékonyságnövelés, ezért a leépítéseket – így az elbocsátandó munkatársak kijelölését is – a személyes teljesítmény figyelembevételével és a közvetlen vezetők bevonásával végezték el. Végül összegyetemi szinten 200 embert – a dolgozók csaknem 13 százalékát – bocsátják el. A SZIE a leépítéssel megspórolt munkabér egy részéből „a közeljövőben” jobb pénzügyi megbecsülést biztosítana a munkavállalóinak, hosszú távon pedig céljuk egy teljesítményen alapuló, igazságos bérezési rendszert kialakítás.

A dolgozók egyébként november 2-a óta kapják kézhez a felmondásaikat.