fbpx

Szépen nőtt a szarvasmarha-kivitelünk tavaly

Írta: Kohout Zoltán - 2021 február 10.

Világszerte nő a szarvasmarhahús-termelés, Európában csökken – és csökken a fogyasztás is. A magyar külkermérleg látszólag jól fest.

 

szarvasmarha

 

6 milliárdot javított a kivitel

Tavaly itthon, az év első 11 hónapjában 12 százalékkal nőtt az élőszarvasmarha-kivitel a 2019 év azonos időszakához képest. A legnagyobb piacok továbbra is Ausztria és Törökország – bár mindkettőben csökkent (5, illetve 19 százalékkal) a kivitel a korábbihoz képest. Nőtt az élőállat-kivitel értéke is: míg 2019 őszéig 46, addig tavaly ugyanabban az időszakban majdnem 52 milliárdos értékben szállított a hazai mezőgazdaság. A marhahúsexport mennyisége viszont 1,9 százalékkal, értéke pedig 5,1 százalékkal csökkent tavaly. A mezőgazdaság e szegmensének mérlege azért nem romlott a számok szintjén, mert tavaly a behozatal is épp annyival nőtt, mint a kivitel. A legtöbb élő szarvasmarhát Németországból és Hollandiából hozták. Csökkent viszont 17 százalékkal a marhahúsimport nagyságrendje, az értéke pedig 14 százalékkal.

A KSH adataiból azonban az is kitűnik, hogy a szarvasmarha-piacokon is az alacsonyabb jövedelmezőségű élállat-kivitel a külkereskedelem fő eleme. Az élőszarvasmarha-export mind mennyiségében, mind értékében durván a négyszerese a marhahús-kivitelnek.

 

szarvasmarha

 

Kevesebb termelés, több export

Miközben a világon nő, Európában visszaesőben van a szarvasmarhahús-termelés. Az USA mezőgazdasági minisztériumának (USDA) januári rövid távú előrejelzése szerint a világ marhahústermelése 1,7 százalékkal bő 61 millió tonnára emelkedhet idén – idézi az Agrárgazdasági Kutatóintézet. A globális marhahúsexport 2,5 százalékkal, a marhahúsimport pedig 2,8 százalékkal nőhet idén tavalyhoz képest. Európában viszont már idén érezhető lesz az a trend, ami 2030-ig az unió marhahústermelésének folyamatos csökkenését hozza. Idén az EU 6,8 millió tonnás marhahústermelése 1,6 százalékkal lesz kevesebb a tavalyitól, és ez 2030-ra 6,5 alá fog esni. Ugyanakkor az EU marhahúsexportja 7 százalékkal 555 ezer tonnára nőhet idén. Sőt, az emelkedés a 2030-ig tartó időszakban tovább nő a kivitel, és 2030-ra elérheti a 646 ezer tonnát. Mindemögött az áll, hogy az európaiak marhahúsfogyasztása 6 százalékkal is csökkenhet 2030-ig (a 2020-ashoz képest).

 

szarvasmarha

 

Illusztrációk: Horizont Média/archív, Kohout Zoltán