fbpx

Több pénz jut az idén a szociális földprogramra

Írta: Szerkesztőség - 2013 május 13.

Szekszárd, 2013. május 10., péntek (MTI) – Az idén 250 millió forint, a tavalyi 170 millió forintnál nagyobb összeg áll rendelkezésre a szociális földprogramra – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága pénteken az MTI-vel. Az idei kiírás a szociális boltok kialakítását, a helyben megtermelt javak értékesítését részesíti előnyben.

A forrásra olyan településen lévő intézmények pályázhatnak, ahol jelentős az álláskeresők aránya.

A program a hátrányos helyzetű falvak lakóinak megélhetését biztosítja.

Az államtitkárság tájékoztatása szerint a projekt révén mintegy százötven szervezet juthat támogatáshoz, és ezer, mélyszegénységben élő ember kaphat munkát.

 

Több pénz jut az idén a szociális földprogramra

 

A programnak ezúttal három összetevője van: a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó alprojektre 120 millió, az eszközbeszerzésre és -fejlesztésre 70 millió, a kertkultúrára és a kisállattartásra 60 millió forint a pályázható keret.

Az államtitkárság kitért arra is, hogy a pályázat a tavalyi kiíráshoz képest három hónappal korábban jelent meg, így megvalósul a programok folytonossága.

A júniusban véget érő, jelenleg is futó programok zökkenőmentesen folytatódhatnak.

A pályázaton települési önkormányzatok, azok társulásai, települési roma nemzetiségi önkormányzatok, önkormányzati részesedéssel működő, közfeladatot ellátó nonprofit gazdasági társaságok, önkormányzatok által alapított közhasznú vagy kiemelkedően közhasznú minősítéssel rendelkező egyesületek, alapítványok, egyházak, szociális szövetkezetek vehetnek részt.

A pályázatokat május 29-én éjfélig lehet benyújtani.

A program tavalyi nyertes pályázói azt vállalták, hogy 2013 júniusáig mintegy 259 hektár területet megművelnek, 213 ezer palántát elültetnek, csaknem 110 ezer vetőmagcsomagot használnak fel, míg a részt vevő családok mintegy 17 ezer háztáji kisállatot kapnak.

Az államtitkárság adatai szerint a szociális földprogram az elmúlt fél évben 101 település 2657 családjának nyújtott segítséget.

 

 

MTI 2013. május 10.