Szezonkezdés előtt a grillezés fortélyairól

Borítókép
A BBQ és a grillezés között az alapvető különbség a hőkezelés hőmérsékletében rejlik

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Élelmiszeripari Igazgatóságának „Tanuljunk Együtt!” programja keretében legutóbb a grilltermékek és sütnivaló kolbász gyártása témakörében szerezhettek újabb ismereteket az érdeklődők.

A Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karának Hűtő- és Állatitermék Technológiai Tanszékén megrendezett programon összesen 18 lelkes és aktív résztvevő vett részt. Az elméleti előadások keretében áttekintették a jó gyártási gyakorlatok módját, a hatósági vizsgálatok módszerét, valamint a húsipari üzemekre és a termékek jelölésére vonatkozó jogszabályok összességét.

Mélyebb ismereteket is szerezhettek az adalékanyagokról és bizonyos fontosabb húsipari adalékanyagok hatásáról. A gyakorlati nap keretében a megjelentek részletesen hallhattak a belek jelentőségéről a grilltermékek esetében, valamint az egyes termékekhez legoptimálisabban alkalmazható belekről.

A gyakorlat során elsőként bepácoltak 5-5 kilogramm tarját. A két tétel közötti különbség az volt, hogy az egyikhez – a fűszereken kívül – keményítő tartalmú páclét is adtak vízmegkötésnek. Ezt követően került sor a négyfajta kolbász legyártására, amelyek különböző fűszerezéssel vagy gyártástechnológiai eltéréssel készültek.

A résztvevők betekintést kaptak a barbecue-zás rejtelmeibe, s a tökéletes grillezés fortélyairól is hallhattak. A BBQ és a grillezés között az alapvető különbség a hőkezelés hőmérséklete: a BBQ-zás 60 °C-on, míg a grillezés 200 °C-on zajlik.

Tartalom közti banner a cikk végére
no