fbpx

Tavasszal ismét indul a zártkert megújítási program

Írta: Csomor Zsolt - 2019 március 25.

Tavasszal újra indul a zártkert megújítási program, jelentette be Nagy István agrárminiszter a Vas megyei Oszkón, a helyi Hegypásztor Kör gyümölcsoltó rendezvényén. A program célja, hogy a falvakban és a kistelepülések határában lévő zártkertekben újra induljon a hagyományos gazdálkodás: őshonos gyümölcsfajtákat telepítsenek az emberek, a termésből pedig minél jobb minőségű helyi termék készüljön.

zártkert

Azon önkormányzatok, amelyek a zártkerti területek elektromos hálózatának fejlesztését tervezik, megemelt összegű támogatásra számíthatnak: fejlesztésenként 10 millió forint helyett 20 millió forintra pályázhatnak, olvasható az AM Sajtóiroda hírében.

A zártkerti revitalizációs programot 2015-ben, a Tanyafejlesztési Program keretében indította a szaktárca, 2017-ben pedig már önálló programként zajlott, szintén kétmilliárd forintos keretből.

A miniszter elismerően szólt az oszkói Hegypásztor Kör munkájáról, amely a vasi hegyháton nemcsak a gyümölcstermesztésben, az őshonos fajták génmegőrzésében, de a népi építészet és a népi kultúra megőrzésében is az élen jár.