Lesz-e, lehet-e újra Magyarország gyümölcsöskertje az észak-magyarországi Kemence vidéke?
Vegyes érzelmekkel látogattunk június derekán az ország egyik legszebb vidékére: a Dunakanyar és a Felvidék határán fekvő Kemence térségébe. Ma már felfoghatatlan nagyságrendben, bő 200 hektáron termett itt egykor a kiváló minőségű magyar málna – a gyümölcs, amely manapság leginkább nosztalgikus keserűséggel szerepel a hírekben, miután kisebb részt az időjárás, nagyobbrészt a munkaerő-utánpótlás nem kedvez a termesztésének. Kemencén aztán Menyhárt Ottóval beszélgettünk, aki vagy negyven esztendeje termeszt gyümölcsöket, elsősorban ribizlit a környéken.
Elméletben és gyakorlatban
– Zavar az a szó, hogy ’imádom’, de az igazság valahogy mégis ehhez a vallásos kifejezéshez áll a legközelebb. Világéletemben szenvedélyesen szerettem gépekkel foglalkozni, a mai napig szeretem a gép hangját, ülni a traktoron, kombájnon, és dolgozni annyit, amennyit csak lehet – így hangzik Menyhárt Ottó tömör hitvallása a munkájáról. Vagy inkább a hivatásáról, hiszen ez a hitvallás, mint az alábbi portréból kiderül, több mint munkavégzés a jövedelemért: hobbi és elkötelezettség, ami immár csaknem fél évszázada érvényes.
– Nekem még szerencsém volt, mert amikor fiatalon még tanultam, Örkényben olyan komplex mezőgazdasági gépészeti oktatást kaptunk, ami kifejezetten gyakorlatorientáltan a gazdálkodás minden fontos elemére felkészített. Mind a mai napig hasznát veszem azoknak a tanulmányoknak – teszi hozzá.
A sokszínűség szeretete
Menyhárt Ottó az édesapjától leste, tanulta el és szerette meg az agráréletet. – A maga idejében itt, Kemencén csak neki volt mezőgazdasági végzettsége, volt is jártassága a szántók, erdők világában, miután az alakuló téesznek egyebek közt volt vagy 200 lova is az erdészeti ághoz, így a takarmányt meg kellett termelni. Ám amikor hívták a téesz vezetésére és persze párttagnak, akkor nem vállalta a vezetését, emiatt aztán kitették, és sokáig útépítéseken dolgozott. Olyan agya volt, hogy fejben számolta a kanyarok, emelkedők matematikáját…! – meséli a gazdálkodó. Ottó maga aztán a 70-es évek közepén lett gépszerelő, majd a 80-as évek közepétől gépműhelyvezető. – Mivel kiváló elméleti és gyakorlati képzést kaptam, könnyű volt beletanulnom bármelyik géptípusba és növényvédelmi, talajművelési feladatba. Megmaradt ez is, és megmaradt annak a sokszínűségnek is a szeretete, amit a mezőgazdaság, a gyümölcstermesztés is kínál, akár a gép, akár a kétkezi munkában. Itt nincs két egyforma szezon, de még két hasonló hónap sem…!
Szorgalommal többre jutni
Amikor pedig elérkezett a szabad vállalkozás ideje, úgy döntött, ő is saját gazdaságot alapít. – Ez olyannyira egybeesett a taxisblokád napjaival, hogy én is éppen Budapesten voltam a demonstráció idején. Egyébként már a téesz-időkben, műhelyvezetőként is gyakran elébe mentem és mentünk a kollégákkal a társadalmi változásoknak. Nem egyszer ki is akartak dobni, mert a „hegyibeszédeimmel” folyton azt próbáltam elérni a munkatársaknál, hogy hagyjuk el a bevett rutint, keressünk hatékonyabb gazdálkodási módokat, kezdjünk el géemkázni. Azt szerettem volna, hogy az embereimmel együtt többre jussunk szakmailag és anyagilag is, persze – tárja fel motivációit Menyhárt Ottó. A terv bevált, „hamarosan a bérünk kétszeresét kerestük, magunk állítottuk elő a szaporítóanyagot. Sokat dolgoztunk, de láttuk az eredményét, elégedettek voltunk”.
Így tűnik el a ma is jövedelmező málna
A Menyhárt-gazdaság a Medgyasszay-féle agrárigazgatás idején indult. – Akkor már volt annyi kis pénzem, hogy a félmilliós állami támogatás mellé az alaptevékenység gépeit meg tudtam vásárolni, és 3 hektáron bele is fogtunk a saját gyümölcsösbe. Ma majdnem 130 hektáron gazdálkodunk, amiben vannak bérelt ültetvények is. Van piros- és feketeribizlink, szilvánk, meggy, némi málna még és bodza is – részletezi a kemencei gazda, akit kérdezni sem kell az egyik aktuális agrár-keserűségről: a málna helyzetéről. – Egykor itt vagy 200 hektáron termett a málna. Szerette ezt a börzsönyi erdőkből lemosott, kissé agyagos talajt, és a téeszes időkben kiváló eredményeket lehetett elérni, mert mindent megkapott, amire csak igénye volt: jó szaporítóanyagot, kellő tápanyagot, voltak hozzáértő szakemberek és megfelelő gépesítés. És ami ma már, a maradék 3-4 hektáron a legkeservesebb: akkor volt bőven hadra fogható, szorgalmas, gondos kézimunkaerő, ami mára kihalt… – magyarázza Ottó, miért tűnik el ez az értékes, finom, egészséges és piacképes gyümölcs a magyar termesztőpalettáról. Szerinte a klímaváltozás sem mér akkora csapást a málnára, mint „a munkaerő katasztrofális hiánya. Ma már csak a leggyengébb munkaerő jön el szüretelni, a megbízhatatlan, elkéső, hanyag munkaerő…”. Pedig a málna ma is jövedelmező lehetne: a hektáronkénti 5 milliós bevétel még a durván 2,5 milliós kiadások után is szép nyereséget jelent – már ha sikerült olyan fokú gépesítést megfinanszírozni, ami kiváltja az emberi munkát…
Egykor ünnep, ma kín
Így hát a Menyhárt-gazdaság jelenleg 5 stabil fővel és meglehetősen magabiztos gépesítettséggel működik. Ez utóbbi azért is fontos és folyamatos, mert a szezoncsúcsokban a környékből bérel munkaerőt, de ennek – mondjuk úgy –, megbízhatósága jelentősen hagy maga után kívánnivalót. Ezért aztán, aki tartósan itt dolgozik, annak sok mindenben kell jártassá got szereznie. – Azt szoktam mondani, hozzám csak az jöhet, aki 100 féle munkát képes elvégezni, de ha már csak 99-et, az kevés – tréfálkozik komolyan Ottó. Dicséri viszont az idénymunkában 2010 után bevezetett napszámos-fizetési rendszert. – Korábban 4 ezer forint után befizettünk 2,2-3 ezer forint járulékot: a munkás alig kapott valamit, de elköltöttünk majdnem 8 ezret. Most a 8 ezer után csak 500-at kell befizetnünk, már megéri a bejelentett szezonmunkásokat alkalmazni, és mindenki jól jár az államtól a kétkezi emberekig – érvel a gazdaságvezető. Itt sem mulasztja el hozzátenni, hogy sajnos a megfelelő munkaerő eltűnőben van: a szorgalmasok nyugaton vannak, a felvidéki, erdélyi, kárpátaljai magyar már nem áll meg itt: maradnak a diákok és az említett gyenge munkaerő. – Azelőtt öröm, majdhogynem közösségi ünnep volt a szüret. Ma kínszenvedés.
ARCKÉP. Menyhárt Ottó ma is büszke rá, hogy szűkebb pátriája, Kemence minden lakosát ismeri, „tudom, melyik házban kik laknak, rövid idő után már a beköltözőket is”. Felesége is idevalósi, és az idősek otthona vezetését férjével együtt piheni ki: „motorra ülünk, csavargunk a környéken, megnézünk egy meccset, ha játszik valamelyik vidéki csapat, aztán hazagurulunk”, villant fel egy képet a derűsen bohém házastársi idillből. A motor egyébként Ottónak a gyerekkora óta szenvedélye, olyannyira, hogy a „kis Ausztriaként” aposztrofálható gazdaság egyik üzemcsarnokában Ottó összes valaha volt kétkerekűje ma is ott parkol: a kis Schwalbe-től a Danuvián át a Harley Davidsonig – összesen 14 darab. Menyhárt Ottó mindkét lánya az egészségügyben dolgozik; az agrár-irányvonalat a fia viszi tovább, aki máris stabil támasza a gazdaságnak.
A gondoskodás alapvető
Ezt hallani azért is szomorú, mert az említett talaj, a Börzsöny különleges termőföldje nemcsak a málnának, hanem a többi bogyós gyümölcsnek is kiválóan alkalmas. Már persze leginkább akkor, ha a termelő megadja a növénynek, amire annak szüksége van. – Mi a ribizlit önállóan és saját szaporítóanyaggal telepítünk. Évente olyan 3-4 hektáron van csere, főként attól függően, hogy mit tapasztalunk az időjárásra való reakció terén. Ezt a gyümölcsöt már csak géppel takarítjuk be, mert ez a leghatékonyabb: 20 centiméteres mélységig a nem termő, vagyis gyümölcsöt hozó, de még kétéves korú ültetvényt is tudjuk aratni vele – mondja Menyhárt Ottó. Rámutat arra is, hogy az előbb említett jövedelmezőség nagyban függ a technológiai gondosságon: „a hanyag gazdánál lehet, hogy csak kettő, nálunk jó évben akár a 6-8 tonna is lejön egy hektárról. A jó terméshez persze etetni kell a gyümölcsöst, megadni neki, amit kíván, hogy a lehető legerősebb legyen, amikor a faggyal vagy a szárazsággal kell küzdeni”.
Bár a ribizliültetvény intenzív művelésű, például az almával ellentétben 4-5 növényvédelmi permetezésnél többet nem igényel, ezt is főleg az üvegszárnyúlepke ellen. – Ennek viszont az az alapja, hogy jól karbantartott ültetvény legyen, mert hiába vannak egyre jobb szerek a piacon, ez a legfontosabb – teszi hozzá Ottó. A gazdaságban a kénsavas NPK-alaptrágyázás mellett egyébként gyakran alkalmaznak lombtrágya-készítményeket is.
Egy kis Ausztriát akartam
– Amikor belefogtam, minduntalan az a látvány lebegett a szemem előtt, amit nyugaton láttam, például Ausztriában és az USA-ban. A takaros kisgazdaságok sora, a mértéktartó bőség, a józan gazdálkodás és a kisközösségi élet. Ezt akartam létrehozni. Azt hiszem, aki itt jár, és látja a birtokot, az láthatja, hogy ez sikerült – mutat körbe búcsúzáskor Menyhárt Ottó. Ő volt a főszervezője annak a ribiszkefesztiválnak is, ami a Kemence és Bernecebaráti táj gyümölcsöskultúráját volt hivatott népszerűsíteni. A rendezvény 2-3 évet ért meg, mert a romló és ingadozó gazdaságosság, aztán az átvételi ár nagy csökkenése elvitte a helybéliek kedvét az egésztől. Adódott az a kérdés, amiben az észak-magyarországi gyümölcsvilág jövőbeni sorsa is benne van: feltámad-e még valaha a kezdeményezés? Menyhárt Ottó szerint bármikor újra éleszthető, ha lesz-lenne újra dolgos kéz és piacszervezés, ami sikerre viszi az egykor régióelső hazai gyümölcstermést.
Kohout Zoltán
