fbpx

Út a csúcsra: így tört be két tejipari óriás a top 10-be

Írta: Kohout Zoltán - 2021 június 09.

Sokáig nem tartották számon a legnagyobb tejtermelő országok között, de – mint sok minden másban – most ebben is gőzerővel törnek előre a globális ranglistákon. Két sikertörténet következik.

 

Beléptek a klubba

Lassan megszokhattuk, hogy a „világ gyára”, Kína mindenben az élre tör, de a tejtermelésben egészen az utóbbi évekig nem jegyzeték őket az élen. Ennek vége: a holland Rabobank értékelése szerint a világ 10 legnagyobb tejipari óriásainak klubjában két kínai vállalat van. Ez a 2 vállalat a Yili, amely a lista 5., és a Mengniu Dairy, amely a 8. helyén áll. Elsősorban a kínai piacra összpontosítanak, de a kínai tejfogyasztás folyamatos növekedésével ezek a vállalatok gyorsan növekedtek, és most Kínán kívül is befektetnek.

 

tejipar
Illusztráció: Horizont Média/archív, Kohout Zoltán

 

A gyenge napi tejhozamtól a világ élére

A Yili-t 1956-ban hozták létre Belső-Mongóliában, 7 tejtermelő együttműködésével, amit akkor úgy neveztek a kommunista országban, hogy „szarvasmarha-nevelési együttműködési csoport”. Ez az együttműködés sikeres volt, és 1958-ra az együttműködés már 95 tejtermelőre nőtt, akik együtt 1160 állatot birtokoltak. Más kérdés, hogy a korabeli technológiával, Kínában a tejelőtehenek napi hozama rendkívül alacsony volt, tehénenként naponta csak néhány kilogramm. A 70-es évekre viszont a teheneik átlagos napi hozama kétszámjegyűre nőtt, majd a 90-es évek derekára Kína első tejipari részvénytársaságává alakították a Yili-t, és még gyorsabb növekedésre kapcsoltak. 2005-ben már a főágazati jövedelem meghaladta a 10 milliárd jüant, és 2009-ben először szerepeltek a Rabobank Top 20-as listáján (17.), éves forgalmuk 2,7 milliárd euró volt. A bőséges kínai tejfogyasztáson megerősödve később, 2013-ban a vállalat elkezdett befektetni Kínán kívül, például a tejiparban szinten erős Új-Zélandon. Ma a Yili teljes egészében a Westland Dairy, Új-Zéland második legnagyobb tejipari vállalatának tulajdonosa. Ma a Yili az 5. legnagyobb tejipari vállalat a globális tejipari forgalmi adatok alapján, megdöbbentő 11,6 milliárd eurós forgalmat bonyolított 2020-ban. Ez bő négyszeres forgalomnövekedés

 

Marketing és globális együttműködések

A másik kínai tejipari óriás, a Mengniu Dairy története még érdekesebb – ez ugyanis egy fiatal cég, amit 1999-ben alapított a Yili egyik korábbi alkalmazottja. Ő a kínai tejpiac hiányosságait észrevéve egyrészt olyan különlegességek, mint például a fagylalt, illetve a hosszabb eltarthatóságú, tartósabb tejipari termékek felé fordult.

Pár évre rá a Morgan Stanley, a CDH Investments és a China Capital Partners megállapodást írt alá a Mengniuval, és 26 millió dollárt fektettek a vállalatba. Nemsokára a Mengniu folyékonytej-értékesítése az első helyen állt Kínában. Ezután máris tőzsdére vezették, és új lendületet adtak piaci expanziójának. Ebben a rafinált marketing is jól jött: például a Kínában népszerű Super Girl Voice nevű tévéműsor főszponzoraként terjesztette nevét és termékeit a cég. Ezzel már csúcskategóriás termékeket is piacra tudtak vinni a jómódúbb vásárlókra alapozva. Erre már Kína legnagyobb élelmiszer-importőre és -exportőre, az állami tulajdonú COFCO Group. is lépett, és felvásárolta a Mengniu-részvények ötödét, így ma a kínai állam a cég egyik legnagyobb részvényese. A további fejlődés révén a Mengniu 2012-ben stratégiai együttműködésre szerződött a dán Arla Foods-szal, s most a két állam mezőgazdasági minisztériumai együttműködési központ keretében dolgoznak a kínai tejipar fejlesztésén. Azóta a Mengniu a Kínában megnövekedett anyatej-helyettesítő tápszer iránti igény révén is befektetéseket eszközölt. Emellett a francia Danone-nal is stratégiai együttműködést vállalt, illetve több más nemzetközi cégvásárlást hajtott végre. A Rabobank globális Diary Top 20 listáján a Mengniu a világ 8. legnagyobb tejipari cége, a forgalma 2020-ban meghaladta a 10 milliárd eurót.